Connect with us

technokrata

Bemutatkoztak az új alsókategóriás Nokia mobiltelefonok

Kütyük

Bemutatkoztak az új alsókategóriás Nokia mobiltelefonok

A Nokia sajtóbeszélgetés keretében mutatta be két új alsókategóriás mobiltelefonját, a 3410-est és a 3510-est.

Az elkövetkezendő pár hónap során a következő újdonságok érkezésére lehet számítani a Nokiától Magyarországon: már kapható a 3310/3330-as sorozat utódjainak tekinthető új modell, amely a 3410 típusjelzést viseli, és hamarosan a második “unoka”, a 3510-es is a boltokba kerülhet. Bemutatásra került továbbá a 6310i, amely a 6310-es továbbfejlesztett, Java programok futtatására alkalmas változata, és pár hete már szintén elérhető a hazai piacon. Nem így az itthon július-augusztus tájékán debütáló luxusmobil, a 8910-es, amelynek fő ismertetőjele az elegáns megjelenést biztosító, és időtálló titán borítás.

Elsőként lássuk mit is kínál a két új alsókategóriás mobil! A 3410-es modell extrája a Java progamok futtatásának lehetősége, ugyanis a készülékbe WAP-on keresztül J2ME midleteket (Java 2 Micro Edition) lehet letölteni. Legfeljebb 150 KB-nyi Java programot, játékot képes raktározni a telefon memóriájában, így egyszerre körülbelül 5 alkalmazás tárolása lehetséges a telefonköny 200 bejegyzése mellett.

A Nokia 3410 öt beépített játékot tartalmaz: Space Impact, Bantumi, Kígyó II, Bumper, Link5, valamint egy előre beprogramozott, akár le is törölhető Javás játékot. A készülékben helyet kapott az időzített SMS-küldés, valamint a csengés ritmusát követő háttérfény, az automata ébresztőóra (minden reggel az adott időben csörög), a csengésprofilok időzíthetők, valamint megújult a telefon beépített képszerkesztője is.
A Nokia 3410-es standard lítium-ion akkumulátorával 55-260 órás készenléti, és 2 óra 40 perc – 4 óra 45 perces beszélgetési időt tud biztosítani. A készülék tömege akkumulátorral 110 gramm, és a mai napon már meg is jelent a Pannon GSM kínálatában.

A gyártó másik újdonsága a Nokia 3510-es, amely támogatja a GPRS-en keresztüli WAP-ozást, képes MMS üzenetek fogadására (igaz, a készülék 96×65 pixeles felbontású, monokróm kijelzővel van felszerelve, emiatt ez a funkciók jócskán veszít értékéből, bár a gyakorlatban még nem volt lehetőségünk megtekinteni e funkció működését). A Nokia 3510-esen a hagyományos csengőhangok mellett 15 gyárilag telepített többszólamú, MIDI csengő-, és négy MIDI figyelmeztetőhang található. További többszólamú csengőhangokat a tulajdonos a Club Nokia oldaláról tölthet le, vagy MMS-ként is fogadhatja őket.

A Nokia 3510-es tulajdonosai öt játék közül választhatnak, melyeknek nagy része teljesen új: Kart Racing, Dance 2 Music, Space Impact II, Bumper, és a Link5. A többszólamú háttérzene és a hangeffektek a mobiljátékok új dimenzióját nyitják meg. A telefonos játékok kezelése az ergonómikus, kifejezetten a játékokhoz tervezett, négy irányban görgethető gombbal ellátott Xpress-on játékelőlapok segítségével még egyszerűbbé válik. A Space Impact játék során például egyszerre irányíthat és lőhet majd.

A tartozékként kapható, új, izgalmas Nokia 3510 borítások között a csengés ritmusára villogó, dinamikus fényhatást biztosító, aktív előlapokat, valamint a sötétben világító, reaktív előlapokat is találhatunk. A 3510-es tömege 105 gramm, lítium-ion akkumulátoráról pedig közel 4,5 órás beszélgetési, valamint 13 napos készenléti időt tud biztosítani, és várhatóan június végén fog megjelenni a hazai szolgáltatóknál.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek