Connect with us

Hirdetés

technokrata

AIM: üzenőprogramot a vállalatoknak is!

Kütyük

AIM: üzenőprogramot a vállalatoknak is!

Az AOL bejelentette üzenőprogramjával, az AIM-mal való, közeljövőre vonatkozó stratégiáját – célkeresztbe kerültek a vállalati felhasználók. Nyilvánosságra hozták az ezen igényeket kielégítő verzió megjelenésének időpontját is.

Az AOL Time Warner a világ legnagyobb üzenetküldő szolgáltatását üzemelteti, rajta kívül azonban még jónéhány neves versenyző igyekszik elnyerni a felhasználók kegyeit. Az AOL okult a böngészők terén elszenvedett vereségéből, ezért komolyan védi hálózatát a betörni igyekvő többi szolgáltatótól. Ennek köszönhetően az üzenőprogramok rangsorában az összes valamilyen szervezetnél dolgozó (és üzenőprogramot használó) emberek 70 százaléka használja az AOL szoftverét, 51 százalékuk az MSN Messengert és 44 százalékuk a Yahoo Messengert (az összesített százalékos arány azért lehet több, mint 100 százalék, mert nem ritka az az eset, amikor egyvalaki több üzenőszoftvert is használ).

Az üzenőprogramok másik ismérve az ingyenesség. Ezt úgy tudják fenntartani a szolgáltatók, hogy különböző reklámozási módszerekkel szereznek forrásokat az üzemeltetéshez. Vannak azonban olyan ügyfelek is, akik hajlandóak lennének fizetni egy magasabb szintű szolgáltatásért cserébe.

Az AOL felismerte ezt a lehetőséget, és üzenőprogramjának (AOL Instant Messenger – AIM) létre kívánja hozni egy speciális, vállalati környezetre tervezett változatát. Az egyelőre Enterprise AIM munkanevet kapott fejlesztés eredménye várhatóan még a nyáron bemutatkozik.

Természetesen a vállalati szférának olyan igényei is vannak, amelyeket a jelenlegi üzenőprogramok nem elégítenek ki. Többek között a programot használó dolgozók egységes felületet várnak el egy ilyen szoftvertől és nem mellékes a biztonság kérdése sem (mind az elküldött üzenetek, mind a program adatbázisának védelme tekintetében). Ez utóbbi követelményt az AOL a VeriSignnel való partneri kapcsolatra lépéssel kívánja megoldani.

Egy felmérés szerint a nagyvállalatok mindössze 34 százalékánál található valamilyen üzenőprogram, ám a közepes (23 százalék) és kisvállalatok (19 százalék) esetében még kevésbé biztató a helyzet. A vizsgált cégek 23 százaléka teljesen blokkolja az üzenőprogramok használatát.

A fenti értékek és a vállalati piacot megcélzó üzenőprogramok tulajdonosainak nagy száma okán ádáz harcok várhatók – jósolja a felmérés.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés