Connect with us

Hirdetés

technokrata

Retro-videojátékok Motorola mobiltelefonokra

Kütyük

Retro-videojátékok Motorola mobiltelefonokra

A Motorola nemsokára elérhetővé teszi mobiltelefonjaira az Atari klasszikussá vált játékprogramjait.

Az amerikai mobiltelefon-gyártó megállapodást kötött a tartalomszolgáltatással foglalkozó angol iFone céggel, ennek eredményeként pedig az Atari cég olyan klasszikus videojátékai lesznek elérhetők egyes Motorola mobilokon, mint például a Pong, vagy az Asteroids.

A játékok a jövő hónaptól lesznek elérhetők némely európai operátornál a Java-képes Motorola V60i és V66i mobiltelefonok tulajdonosai számára, valamint a gyártó év vége tájékán megjelenő, színes kijelzős A720-as készüléke is képes lesz fogadni és futtatni azokat. Az év végéig várhatóan egyre több mobilszolgáltatónál válnak elérhetővé a videojáték-klasszikusok, így többek között egyes USA-beli operátoroknál is elérhetők lesznek az Atari játékok a nyár vége felé.

A Motorola a retro-játékok mellett a Los Angeles-i E3 Expón a mai napon több olyan Java-alapú játékot is bemutatott, amelyeket kifejezetten az amerikai piacra szánt, iDEN (Integrated Digital Enhanced Network) szabványt támogató, színes kijelzővel felszerelt i90c és i95cl modellekre szán.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés