Connect with us

technokrata

Online játék az Xboxszal – a Microsoft újabb jelentős befektetése

Kütyük

Online játék az Xboxszal – a Microsoft újabb jelentős befektetése

A Microsoft nagyösszegű befektetéssel kívánja életre kelteni az Xboxon alapuló, az egész világot körülölelő online játékszolgáltatását.

A szoftveróriás bejelentése szerint a vállalat összesen 2 milliárd dollárt fordít az elkövetkezendő 5 évben arra, hogy az Xboxot a piac elsőszámú játékkonzoljává tegye, ennek részeként többek között online játékszolgáltatást is be fog indítani, valamint jelentős összeget fordít a következő generációs Xbox kifejlesztésére, játékszoftver-fejlesztők támogatására is.

Az Észak-Amerikában, Európában és Japánban ősszel beinduló Xbox Live-ot a konkurens Sony és Nintendo szintén ez év második felében induló online játékszolgáltatásaival ellentétben nem lehet majd igénybe venni egy meglévő internetelérésen, hanem csak a Microsoft által üzemeltetett előfizetéses rendszerű szolgáltatásán keresztül. A szoftveróriás összesen négy adatközpontja (Seattle, Tukwila, Tokió, London) fogja kiszolgálni a Világhálón megmérkőzni kívánó játékosokat.

Ehhez a csatlakozni kívánó Xbox tulajdonosnak egy 49,95 dollárba kerülő alapcsomagot kell megvásárolnia, amely egy mikrofonnal felszerelt fejhallgatót (Xbox Communicator) a játék közbeni csevegéshez, valamint egy éves előfizetést foglal magában. A leendő játékosnak azonban ezen kívül még egy szélessávú internetkapcsolatra is szüksége lesz, melynek díját természetesen nem tartalmazza az előbb említett összeg.

A tervek szerint elsőként többek között az ”NFL Fever 2003”, a ”Mech Assault”, illetve az ”Unreal Championship” című játékok fogják támogatni az Interneten keresztüli többjátékos üzemmódot, de az év végére legalább 50 darab Xbox Live játék lesz elérhető a konzolhoz. Támogatni fogja az internetes játékot a később megjelenő ”Star Wars Galaxies” szerepjáték xboxos változata, valamint folyamatban van az olyan sikerjátékok online változatainak fejlesztése, mint a ”Halo”, vagy a ”Project Gotham Racing”.

A szolgáltatás béta teszteléséhez tesztelőnek a jövő héttől lehet majd jelentkezni. A szoftveróriás várakozásai szerint az őszi hivatalos indulásig körülbelül 10 ezren fognak jelentkezni az Xbox Live tesztelésére. A Microsoft tervei szerint 2002-es pénzügyi évének végéig 3,5-4 millió darab Xboxot fog értékesíteni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek