Connect with us

Hirdetés

technokrata

A toll, ami feltöri a CD-k másolásvédelmét

Kütyük

A toll, ami feltöri a CD-k másolásvédelmét

Létezik-e egy könnyen alkalmazható, gyors megoldás a terjedőben levő másolásvédett korongok védelmi technológiájának kiküszöbölésére? Egyesek szerint igen…

Már a múlt hét óta kering az Internet sötétebb bugyraiban egy olyan információ, amely elárulja, hogyan lehet az egyik legnagyobb zenei kiadóvállalat, a Sony által alkalmazott másolásvédelmi technológiáját kiküszöbölni. Ezen védelmet a Sony azért vezette be, hogy megóvja az általa kiadott CD-ket a másolás veszélyétől, azonban úgy látszik, nem fordított kellő figyelmet a módszer teljes kidolgozásra…

A Sony védelmi technikája úgy működik, hogy a korong tartalmához hozzákerül egy olyan sáv, amely hamis, a számítógép CD-olvasója által sem értelmezhető adatokat tartalmaz. Az állítólagos megoldás egy filctoll és némi színezgetés után érhető el…

Az Interneten keringő információk szerint ugyanis a CD adathordozó oldali peremének befestése segíthet ezen a gondon. Természetesen senkit sem bátorítunk arra, hogy kipróbálja ezt a trükköt.

Megjegyzendő, hogy egyáltalán nem csoda az ilyen és ehhez hasonló módszerek „kifejlesztése”, hiszen a másolásvédelmi technológiák a kiadóvállalatok vezetőin és a technológiákat kifejlesztő és a nagy kiadóknak eladó cégeken kívül szinte mindenki mást felbosszantanak. Nemrég beszámoltunk például egy olyan esetről, amikor egy védett korongokat olyan módszerrel akarták megvédeni a másolástól, hogy a számítógépbe behelyezett lemezeket már csak a szervizben lehetett eltávolítani a CD-olvasókból.

Azt, hogy mennyire hatásos a filctollas anti-másolásvédelem, mindenki döntse el maga, annyi bizonyos, hogy a jelenlegi állapot leginkább egyik félnek sem kedvez: a kiadók bevétele tovább esik, s azok a vásárlók is kezdenek elfordulni a lemezboltoktól, akik eddig hűen vásárolták az egyébként nem olcsó CD-ket. Jó reggelt XXI. század, megkezdődött az új korszak új csatája…



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés