Connect with us

technokrata

Űrhajó eladó

Kütyük

Űrhajó eladó

Már megszokhattuk, hogy az Interneten szinte mindent megvásárolhatunk, talán csak egy dolog hiányzott eddig: egy űrhajó! A várakozásnak vége, akinek elege lett a földi nyaralásból, itt a jó alkalom egy űrsétára!

Az amerikai rádióadó, a News 980 KFWB-AM egy orosz Buran típusú űrsiklót kínál megvételre. Az aukció mindössze 11 napig tart, licitálni a rádióállomás weboldalán lehet. Az űrsikló kikiáltási ára 6 millió dollár (1,5 milliárd forint).

A Buran (oroszul hóvihar) az aukció szerint mindössze 3 példányban készült el. Az akcióban szereplő űrsikló még nem járt az űrben, ugyanakkor 2 testvérének egyike 1988-ban legénység nélkül kétszer megkerülte a Földet, majd automatikusan landolt a Bajkonur űrállomáson Kazahsztánban. A Buran 6 személy, valamint 30 tonna teher szállítására alkalmas, emellett biztonságosan visszatér a Földre – állítja a jelenlegi moszkvai tulajdonos.

Az űrhajóra eddig még nem érkezett ajánlat, de bárki licitálhat – mármint ha megvan a megfelelő anyagi fedezete. A vásárlónak a vételár mellett a szállítási költségeket is fizetnie kell, és persze az sem árt, ha rendelkezik egy felesleges hangárral…



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek