Connect with us

Hirdetés

technokrata

E-mailt házitelefonról

Kütyük

E-mailt házitelefonról

Három nagy óriásvállalat fogott bele a házitelefonok fejlesztésébe, így a közeljövőben már e-mailt is írhatunk rajtuk…

A Panasonic, a Philips Electronics és a Siemens hamarosan elkezdi értékesíteni e-mailek küldésére és fogadására is alkalmas „landline” telefonjait.

A készülékeket főleg Európában értékesítik majd, ahol a telefonról való e-mail küldés nem áll annyira távol az emberektől, mint Amerikában. Ezt bizonyítja, hogy az európaiak havonta 30 billió elektronikus levelet küldenek telefonon keresztül.

Kinézetre ezek a készülékek nagyban hasonlítanak majd a mobiltelefonokhoz, e-mailezésre alkalmas kijelzővel, és a levelek írására alkalmas gombokkal kiegészülve, s mindhárom esetben az Eatoni szoftverével felszerelve.

Számos elemző azonban úgy gondolja, hogy továbbra is előnyt fognak élvezni a mobiltelefonok, hiszen míg a távbeszélő-készülékek rézdrótot vagy optikai szálat használnak adatátvitelre, addig a mobiltelefonok a levegőt.

Egyelőre az is gondot jelent, ha a gyártók megvalósítják a készülék nagyszabású fejlesztését, ugyanis ekkor formatervezési problémákba ütköznek.

A kevés memória (128 Kb, azonban a legújabb mobilok már 10-szer ennyit tudnak) is akadályokat támaszt: az Eatoni Ergonomics szoftvere mobiltelefonok esetében 24, míg a házitelefon esetében csupán hat nyelven tud dolgozni.

A gyártók azonban bíznak abban, hogy számos más szolgáltatással tudnak majd kedvezni a vásárlóknak. Hiszen a Siemens legutolsó vezeték nélküli készüléke már négynyelvű, akár 200 nevet is képes eltárolni, és a készenléti ideje is hosszú.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés