Connect with us

technokrata

Szemben a spam-szökőárral

Kütyük

Szemben a spam-szökőárral

Az USA hatóságai sikereket könyvelhettek el a kéretlen spammel szemben vívott küzdelemben, ám óva intenek: a harc bármikor újra kezdődhet…

A Federal Trade Commission (FTC) közleményében számolt be a „Netforce” előzetes eredményeiről, melynek fő célja, hogy Kanadában és nyolc amerikai államban érvényesítésre kerüljenek az anti-spam előírások és jogszabályok. Sokan ugyanis úgy vélik: szorítani kell a korábban laza pórázra engedett spammel elkövetett bűncselekmények végrehajtásán.

Az „alakulatnak” 63 végrehajtó szervet sikerült rávennie arra, hogy harcoljanak a webalapú csalások ellen – a hamis árverezésektől kezdve az ál-rákgyógyítókig, melyek során számtalan figyelmeztető levelet kellett kiküldeni.

Az FTC szerint míg a felelősség a fogyasztóvédelmi hivatalokat terheli, hogy biztosítsák az anti-spam üzenetek szétküldését, az Internet-használók számának növekedése arra ösztönzi a jogalkotókat és végrehajtókat, hogy egyesítsék erőiket.

– Az illegális internetes cselszövéseket és az álnok spamet nem állítja meg sem állam-, sem országhatár – mondta J. Howard Beales, az FTC fogyasztóvédelmi hatóság igazgatója.

Mindenesetre a Federal Trade Commission próbálkozásának eredményeként Amerikában már 20 állam megkezdte törvényeinek módosítását…



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek