Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Microsoft meghódítja a mobiltelefonokat is

Kütyük

A Microsoft meghódítja a mobiltelefonokat is

Úgy tűnik, a szoftveróriás a PDA/mobiltelefon hibrideken kívül meg akarja hódítani a hagyományos mobiltelefonokat is.

A Microsoft a Texas Instrumentsszel közösen a Cannes-i 3GSM World Congress 2002 rendezvényen útjára bocsátotta 2.5G referenciacsomagját, amely az előbbi cég Smartphone 2002 szoftveréből, illetve a TI (133 MHz-es) OMAP processzorából és GPRS technológiájából tevődik össze.

A két cég smartphone megoldása lehetővé teszi a mobiltelefon gyártók számára azt, hogy viszonylag rövid fejlesztési időt követően piacra léphessenek olyan okostelefonokkal, amelyek a beszédalapú kommunikáción kívül képesek adatátvitelre, e-mailezésre, Internet-elérésre, továbbá videó- és hanglejátszásra (streaming módban is), és játékok futtatására is, tömegük pedig maximum 100 gramm, térfogatuk pedig 100 köbcentiméter.

A kongresszuson bemutatásra került referenciamodellen a Microsoft Smartphone 2002 operációs rendszere fut, amelyet a szintén mai napon debütált Pocket PC Phone Editionnel ellentétben kifejezetten kisebb méretű smartphone-okra, nem pedig PDA/mobiltelefon hibridekre szánnak.

Várakozások szerint a Sony Ericsson – állítólag a Sony nyomására – tervezi a Smartphone 2002 alkalmazását jövőben megjelenő mobiltelefonjain.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés