Connect with us

technokrata

Letölthető teljes játékok az Interneten?!

Kütyük

Letölthető teljes játékok az Interneten?!

Nem is tűnik olyan egyértelműnek annak a kérdésnek az eldöntése: egy játékprogram Interneten való terjesztése kalózkodásnak számit-e…

A játékprogramok régen kinőtték gyerekcipőiket: 20 évvel ezelőtt a legtöbb ilyen szoftver csak a programozók hobbijának terméke volt, egy ideje azonban már komoly fejlesztőgárdák dolgoznak egy-egy álomvilág megteremtésén. Ez komoly anyagi és időbeli befektetést kíván, aminek meg kell térülnie (különben nem születnek új programok). Mi a helyzet viszont a régebbi játékokkal, melyek már nem kaphatók kereskedelmi forgalomban?

Egy új játék 3 éves életciklusát tekintve megközelítőleg 50 dolláros árról indul. Az évek folyamán lassan csökken ez az érték, majd mikor már a grafikai és egyéb megvalósítások elavultnak számítanak az új játékokhoz képest (ez körülbelül a megjelenés után 3 évvel következik be), a program elöregszik. Ekkor a kereskedők többnyire már nem foglalkoznak árusításával, azaz egy-egy ilyen játék (abandonware) legális beszerzése majdhogynem lehetetlenné válik.

Ezt felismerve többen olyan weblapot készítettek, ahol összegyűjtötték ezeket a játékokat (ilyen többek között az Underdogs oldal is). Innen bárki letölthette az általa kiválasztott játékot (egyes helyek annyira népszerűvé váltak, hogy le kellett korlátozni a naponta letölthető adatmennyiség mértékét). Igaz, ezért már semmit nem kellett fizetni, tehát aki letöltötte, az voltaképpen illegális másolatot készített az Interneten fellelhető játékról. A kiadók ezt kalózkodásnak tekintik.

Az Interactive Digital Software Association felmérése szerint a játékszoftvereket gyártó cégeknek tavaly 3 milliárd dolláros kárt okozott a kalózkodásból származó jövedelem kiesés. Ezek ellen több olyan cég is felvette a harcot, mely a másolgatás ellen lép fel, a régi játékok összegyűjtőinek nagy szerencséjére azonban főként az új szoftverekre koncentrálnak.

Jelenleg nem fenyegeti akkora megtorlás ezeket az abandonware-eket összegyűjtő oldalakat, mint az MP3 cserélést megvalósító hálózatokat, de az álláspontok merevedni látszanak. Egyre keményebb a fellépés ezen oldalak ellen, amivel azt érik el a kiadók, hogy a boltokban többé már nem kapható játékok megszűnnek hozzáférhetők lenni a nagyközönség számára. Egyes kiadók ugyan elérhetővé tették régebbi játékaik egy részét, ez azonban csak a jéghegy csúcsát képviseli, igazából nem elégíti ki egyik felet sem.

A végső kérdés az: meddig lesznek még elérhetőek ezek a játékok? Választ senki nem tud adni, de a tendenciát figyelembe véve sok régi gyöngyszem odaveszhet…



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek