Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kevés Sony Ericsson mobiltelefon

Kütyük

Kevés Sony Ericsson mobiltelefon

A Sony Ericsson alábecsülte a keresletet és túl kevés mobiltelefont tett elérhetővé karácsony környékén a skandináv piacon.

A Finanstidningen című napilap arról számolt be, hogy a mobilgyártó nem szállított elég mobiltelefont a skandináv régióba, mivel a valósnál kisebb keresletre számított. Tavaly novemberben a gyártó még cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint nem tudja majd kielégíteni a karácsonyi vásárlási szezon nyomán megnövekedett keresletet.

Ezúttal azonban úgy tűnik, az Ericsson tévedett. Roger Bolander, a Sony Ericsson értékesítési részlegének vezetője elmondta, az előző években mindig túl optimisták voltak a keresletet illetően, míg a 2001-es év végének pesszimista szemlélettel vágtak neki, ami – mint kiderült – szintén nem vált be, ugyanis a cég számos potenciális vásárlót elveszített a régióban. Bolander kiemelte azonban, hogy a telefonhiány nem gyártási problémákból vagy alkatrészhiányból adódik, az csak és kizárólag a téves kereslet-előrejelzés eredménye.

Nagy sikert arattak a T65 és T68 mobiltelefonok (különösen a színes kijelzővel felszerelt utóbbi modell). Stockholmban például a vásárlókat várólistára veszik fel, amennyiben egy T68-at kívánnak megvenni. A gyártó közlése szerint a T65-össel immáron nincsenek szállítási problémák, azok már csak a T68-ast érintik. A Sony Ericsson telefonok gyártását egyébként a koreai Flextronics végzi, az első negyedév hátralévő részében várhatóan az eddiginél nagyobb mennyiségben. A gyártókapacitás növelésére meg is van a szükség, mivel a T65-ös árát némileg csökkenteni fogja a Sony Ericsson, ennek nyomán pedig várhatóan újfent növekedik majd a kereslet.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés