Connect with us

technokrata

Csúcsszintű domainek: csak a baj van velük?

Kütyük

Csúcsszintű domainek: csak a baj van velük?

Csak a korlátozott domainekkel lehetne kikerülni az emberi mohóság és gyarlóság mocsarát?

Az Interneten használt domain nevek rendszerét felügyelő Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) elnöke úgy véli, sokkal kevesebb gond adódik azokkal a csúcsszintű domainekkel, melyek felhasználhatósága korlátozott (mint például a .edu és a .museum).

A nyilvánosság számára korlátok nélkül elérhető TLD-k körül a korábban kialakult névfelvásárlások (egyes élelmes emberek megvették a cégek elől azokat a neveket, melyekről az Internetet böngészők könnyen asszociálhatnak a cégre, majd sokszoros haszonnal adták el) csak egyik részét képviselik ennek a problémának. A korábban hírhedtté vált .biz TLD-vel például az ezzel kapcsolatos regisztrációkért felelős cég (a NeuLevel) szerencsejátékot csinált a bejegyzésekből.

A tavaly novemberében bevezetett hét új név (.biz, .info, .name, .pro, .aero, .coop, .museum) a megnőtt igények miatt került bevezetésre: a .com, .net, .org végződésű nevek között már nagyon kevés a szabad és könnyen megjegyezhető darab. Ám az új TLD-k bevezetése sok gonddal járt, például eredetileg jóval több új végződés bevezetését szerették volna elérni.

Az igény is kisebb egyelőre az új csúcsszintű domainnevekre: a .info és a .biz címekre eddig összesen 1.175.000 darab regisztráció jutott, míg a VeriSign által ellenőrzött .com végződésű nevek már 23 millió környékén tartanak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek