Connect with us

Hirdetés

technokrata

Endsequence – új, internetes kalandjáték indult!

Kütyük

Endsequence – új, internetes kalandjáték indult!

Elmondhatjuk, hogy az Endsequence elkészültével az internetes közönség olyan egyedi szórakozási lehetőséghez jutott, ami eddig még csak szövegesen volt elérhető. Az újfajta megjelenítés sokkal látványosabbá – és élvezetesebbé teszi a kalandozást. Mindenképpen érdemes megnézni!

Komáromy Publishing több mint két éves fejlesztői munka végére érve megalkotta az Endsequence nevű, ingyenes, nyílt forráskódú, on-line internetes kalandjátékot. A hagyományos kalandjátékok sémájára épülő játék teljes egészében szabad szoftverekre épül, forráskódja letölthető a honlapjáról. A magyar változattal párhuzamosan elkészült az angol nyelvű verzió is.

Angolul interactive fictionnek hívják azt a fajta játékstílust, ahol a számítógép mintegy narrátorként közvetíti a látottakat, ami alapján a játékos döntéseket hoz és különböző akciókat hajt végre. A cselekedetei során módosíthatja a játékteret és előrébb juthat a történetben. A kezdeti kalandjátékok teljesen szöveges alapúak voltak, majd a későbbiekben a felmerülő igényeknek megfelelően mindinkább a grafika kezdett dominálni. Habár történtek próbálkozások e stílus internetes adaptációjára is, sajnos azt kell mondanunk, hogy idáig kevés eredménnyel. A fejlesztők ezen próbáltak meg változtatni…

A játék grafikáját teljesen egyedi módon, kézzel rajzolták. A történetet a játékos teljes emlékezetvesztéssel kezdi. Nem emlékszik sem a nevére, sem a származására. Amint magához tér, egy katlanban találja magát. A játékosnak a logikai feladványok sorozatát megoldva ki kell jutnia a katlanból, majd ki kell derítenie, hogy ki is valójában, és hol van. A teljes játék három részből áll, melyből az első rész készült most el.

A fejlesztő cég hisz a nyílt/szabad forráskódú szoftverfejlesztés létjogosultságában, ezért a játék motorja valamint a Scripto nevű forgatókönyvíró program teljes forráskódja GNU GPL licenc alatt mindenki számára szabadon hozzáférhető. A játék motorja HTML-ben, JavaScriptben és PHP4 scriptnyelven íródott, MySQL adatbázis támogatással, az Apache webszerver pedig Debian Linuxon fut. A forgatókönyvíró program Borland Delphiben készült.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés