Connect with us

technokrata

NTT 2001/II: veszteséges félév, átszervezések

Kütyük

NTT 2001/II: veszteséges félév, átszervezések

A Nippon Telegraph and Telephone Corp. (NTT) Japán domináns telekommunikációs vállalata veszteséges féléves eredményről számolt be, és elbocsátásokat jelentett be a tegnapi napon.

A szigetországban korábban állami monopóliumot élvező cég nettó vesztesége az áprilistól szeptemberig tartó időszakban elérte a 261,8 milliárd japán jent (2,1 milliárd dollár), ami igencsak elmarad a tavalyi 175,4 milliárd jenes tavalyi féléves profittól. A csökkenést főként az a 498 milliárd jenes rendkívüli költség okozta, amelyet az NTT-nek amerikai leányvállalata, a Verio értéke nyomán kellett leírnia.

Az NTT bevételeit általában jelentősen meg szokta dobni mobilszolgáltató leányvállalata, az NTT DoCoMo eredménye, ám most ezt a céget is jelentős, 262,7 milliárd jenes költség terhelte le, amely a holland KPN Mobile NV-hez kapcsolódó jelentős befektetésének összege. A veszteség fennmaradó része pedig az NTT West és az NTT Eastnél életbe léptetett korai nyugdíjazási program 1,6 milliárd jenes költségéből adódik.

A félév során a vállalat forgalma összesen 5,8 billió jen volt, ami 0,3 billióval múlja felül az egy évvel ezelőtti forgalmat. Ez a többlet javarészt az DoCoMo 17,8 százalékos bevételnövekedéséből jöhetett létre. Az egész évet tekintve az NTT 11,8 billió jenes forgalmat jósol, ami 3,5 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest.

Összesen 100 ezer alkalmazott kerül majd kihelyezett leányvállalatokhoz a közeljövőben végrehajtásra kerülő átszervezések nyomán, amelyek célja a munkaerővel kapcsolatos költségek csökkentése (az átszervezések körülbelül 183 milliárd jent emésztenek majd fel). A fentiek eredményeként az NTT a 2001/02-es pénzügyi év végére eddigi legrosszabb eredményét várja, ugyanis 331 milliárd japán jenes nettó veszteségre számít.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek