Connect with us

Hirdetés

technokrata

Microsoft Money a Weben

Kütyük

Microsoft Money a Weben

A szoftveróriás a jövő év elején kezdi meg Money nevű alkalmazásának webes mutációjának tesztelését.

A Microsoft Money program egy személyes pénzügyek vezetésére szolgáló alkalmazás, amelyet a Microsoft .Net stratégiájának jegyében a webes szolgáltatásként is meg kíván valósítani. Az egyelőre MSN Money Professional kódnevet viselő szolgáltatás tesztelése leghamarabb a jövő év elején kezdődhet meg.

Bob Muglie, a szoftvercég .Net Services csoportjának egyik alelnöke elmondta, az MSN Money Professionallel a .Net platform nyújtotta előnyöket bővíthetik ki a pénzügyi szolgáltatásokat. Muglie úgy véli, az új szolgáltatás révén a pénzügyi tanácsadók minden eddiginél személyesebben léphetnek majd kapcsolatba.

Mint ismeretes, a Microsoft új stratégiájának lényege az, hogy a szoftvereket inkább szolgáltatásként értékesítik. A vezetők reményei szerint pedig néhány éven belül több szoftvert fognak értékesíteni előfizetéses rendszerben, mint a hagyományos módon, amely csak egy egyszeri – magasabb – bevételt jelent a cégnek. Egyébként az MSN Money Professional az első olyan szolgáltatás, amellyel kifejezetten az üzleti szegmenset – például a pénzügyi tanácsadókat – célozzák meg.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés