Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mindjárt itt a szuperolcsó napelem

Smart home

Mindjárt itt a szuperolcsó napelem

A technológia gyakorlatilag kész, már csak a tömeggyártásra kell várni.

Forradalom jöhet a napelemgyártásban, legalábbis ha sikerül elhárítani minden akadályt Henry Snaith, az Oxfordi Egyetem professzora által megalkotott eszköz elől. A szakember ugyanis a hagyományos, igen drágán beszerezhető szilíciumkristály helyett perovszkitelemeket használ, hiszen ezek csak ötödannyiba kerülnek.

olcsonapelem

A tesztelés nem most kezdődött, Snaith már hét éve kísérletezik az ilyesfajta napelemekkel. Kezdetben még csak 3,8%-os hatékonysággal működtek a panelek, immáron viszont 20,3%-nál járnak, ami gyakorlatilag minimálisan marad csak el a szilíciumkristályos napelemekétől, viszont sokkal olcsóbb.

Sokan attól tartottak, hogy a perovszkit használatával megalkotott napelemek túlságosan kényesek lesznek, hiszen az anyag teljesítménye meredeken romlik, ha nagy hő, víz vagy épp oxigén éri. A tesztek alapján viszont a kész panelek jól viselik a meleget és a levegőt is.

A legnagyobb kérdés tehát egyelőre csak az, hogy vajon meddig kell még várni, amíg sikerül kereskedelmi forgalomba hozni az új napelemeket. Egyelőre úgy néz ki, hogy ez már nincs is olyan távol, így akár egy-két év múlva megjelenhetnek az ötödannyiba kerülő panelek, amik alaposan felrázhatják a piacot.

Forrás: HVG



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés