Connect with us

Hirdetés

technokrata

Pollenmentesítsük lakásunkat a légkondicionálóval!

Smart home

Pollenmentesítsük lakásunkat a légkondicionálóval!

Az egyre elterjedő parlagfű virágzás évről évre egyre több pollent juttat a levegőbe, ami egészségügyi problémákat okoz az arra érzékenyeknek. A parlagfű jellemzően július végén és augusztus elején virágzik, Magyarországon már 70 ezer hektárnyi területen. Az allergiások többféleképpen védekezhetnek az allergiát okozó pollenek ellen, otthonukban például a légkondicionáló általi levegőszűrés jelenthet megoldást a kellemetlen tünetek ellen.

Napjainkban Magyarországon a pollenek okozta allergiás tünetek megjelenéséért főként a parlagfű tehető felelőssé, jelentős mértékű elterjedtsége okán, hiszen már 70 ezer hektárnyi területen virágzik. Egyetlen tő parlagfű 8 milliárd pollent juttat a levegőbe, amelyek több száz kilométerre is elkerülhetnek. Egyes vélekedések szerint a parlagfű pollenje önmagában nem okozna allergiás tüneteket, de a szmoggal keveredve az autók kipufogó gázai lemarják a pollenek védőburkát, és azok bogáncsra hasonlító karmai a légutakba jutva okozzák az allergiás tüneteket, így a városok lakosait kiemelten érinti ez a probléma.

Ma Magyarországon 1,2 millió ember érzékeli a pollenek megjelenését, minden ötödik ember érintett. Hazánkban az Országos Környezetegészségügyi Intézet hétről hétre kiadja pollenjelentését, amely szerint a 33. hétben parlagfű pollenkoncentráció emelkedés várható, ami többfelé elérheti a magas szintet.

Védekezés a parlagfű okozta pollenallergia ellen

A hétköznapi életünk során gyógyszereken kívül többféleképpen védekezhetünk a pollenallergia ellen. Krémekkel, öblítőkkel vagy inhalátorokkal, de még kecsketejjel is. A védőkenőcsök, sóoldatos öblítők és inhalátorok, sóinhalátorok ugyanazt a célt szolgálják, nedvesen tartják az orr nyálkahártyáját, ami pedig lemossa róla a polleneket. A mikroszemcsés cellulózport tartalmazó orrspay-k is segítségünkre lehetnek, amik a pollenek megtapadását akadályozzák meg.* A népi gyógyászatban pedig a kecsketej is javallott a tünetek elkerülésére, megelőzésre, hiszen a parlagfűvel szennyezett területeken legeltetett kecskék tejében ellenanyagok találhatók, bár sosem garantálható annak megfelelő mennyisége a biztos siker érdekében.

Legyen pollenmentes a lakás

Annak érdekében, hogy kizárjuk a polleneket a lakásunkból, a legfőbb amit tehetünk, hogy a lehető legtisztábban tartjuk a lakásunkat és a benne lévő levegőt. A sokszori takarítás, az ágyneműk és ruháink rendszeres mosása segít, hogy ne kelljen együtt élnünk a hazavitt pollenekkel. Takarítás során a porszívó HEPA szűrőjének rendszeres mosása, cseréje nem engedi visszakerülni az allergizáló részecskéket a szobába. Ha megoldható, ruháinkat se szárítsuk szabad levegőn, hiszen azokon is megtapadnak a pollenek.

A lakásunk pollenmentesítésének további hatékony módszere, hogy szellőztetés helyett a légkondicionálót használjuk levegőcserére. A többszintű szűrőrendszerrel ellátott légkondicionálókkal anélkül cserélhetjük ki a levegőt a lakásunkban, hogy a pollenek, por és további allergiát okozó részecskék az életterünkbe jussanak.

Az LG Electronics Athena Inverter V légkondicionálója, 3M Multi védelmet nyújtó szűrővel és Plasmaster Ionizáló Plus technológiával is megvéd minket a pollenektől továbbá a káros anyagoktól otthonunkban. Az LG 3M szűrője felületén erős az elektrosztatikus feltöltődés, amivel magához vonzza, összegyűjti, végül hatástalanítja a káros mikroszkópikus anyagokat, a pollent és finomport. Amellett, hogy a szűrő megszűri a polleneket, ugyanez képes olyan vírusokat és baktériumokat is kiszűrni a levegőből, ami influenzát vagy akár tüdőgyulladást képes okozni. A Plasmaster Ionizáló Plus technológia pedig jelentősen fokozza a légtisztítás minőségét azáltal, hogy ion-nyalábokat hoz létre, amelyek bekerítik a levegőben található káros anyagokat, mint a polleneket, baktériumokat, vagy a poratkák, kutyaszőr és gombák okozta szennyeződést. Magának a légkondicionálónak a tisztántartásában pedig a Plasmaster automatikus tisztítófunkció játszik szerepet. A technológia megelőzi a baktériumok valamint a penész letelepedését a hőcserélőn, friss, szagmentes levegőt juttatva vissza a térbe.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés