Connect with us

Hirdetés

technokrata

Itt a 100%-osan környezetbarát elektronikus hirdetőtábla

Smart home

Itt a 100%-osan környezetbarát elektronikus hirdetőtábla

A Ricoh felkapcsolta a tokiói Ginza kerületében található San-ai Dream Center Building tetején felállított hirdetőtáblát, mely kizárólag a nap- és szélenergiával működik, ezáltal 100%-ig környezetbarát. A hirdetőtábla tervek szerint 2014. augusztus végére lesz kész teljesen.

A Ricoh eddig New Yorkban, Londonban és Sydneyben állított fel 100%-ig fenntartható elektronikus hirdetőtáblát. A megváltoztatott ginzai hirdetőtábla azt jelenti, hogy a Vállalat világszerte már négy marketing régiójában telepített környezetbarát hirdetőtáblát, beleértve Amerikát, Európát, a Csendes-óceáni térséget, Kínát és immár Japánt is (Japánban 2003 áprilisában az oszakai Kita-kuban üzembe helyeztek egy 100%-osan környezetbarát elektronikus hirdetőtáblát, amit 2011 júniusában távolítottak el új épületek miatt).

Mivel a környezetbarát hirdetőtáblák nem használnak semmilyen külső áramforrást, erősen függenek az időjárástól, ezért nem mindig világítanak. A Ricoh bízik benne, hogy népszerűsíteni tudja a környezettudatosságot a nyilvánosság körében, ezáltal további lépéseket tehet a fenntartható társadalom irányába ahelyett, hogy pusztán promotálja a Vállalatot. Ezeknek a hirdetőtábláknak az installálása része a Vállalat stratégiájának, ami a természetes energiára fókuszálva kommunikálja a cég álláspontját. Azzal, hogy Japán kereskedelmi központjának számító Ginzában található San-ai Dream Center Building-en üzemeltet 100%-ig környezetbarát elektronikus hirdetőtáblát, a Ricoh reméli, hogy a lehető legtöbb embert képes a tudatos energiatakarékosságra buzdítani nemcsak az országban, de végső soron az egész világon is.

Ricoh_Eco_Billboard

Az új szerkezetet a 78 napelem és négy kis szélturbina által működtetett 20 akkumulátorban tárolt elektromosság látja el fénnyel.  Az átlagosan generált napi energia körülbelül 39 000 Wh.

A Ricoh Csoport összes munkavállalója együttes erővel tesz kezdeményezéseket a Csoport környezetre való hatásának csökkentése érdekében azzal a nagyravágyó céllal, hogy 2050-re a 2000-es év szintjének nyolcadára csökkentse a hatásokat. A Csoport teljes mértékben kihasználja a természetes energiát a környezetbarát táblák alkalmazása mellett más területeken is.

A Ricoh 2002-ben kapta meg a REC bizonyítványt (Renewable Energy Certificates – Megújuló Energia Tanúsítvány), 2006-ban átvette Numazu Plant, majd 2011 februárjában egy egyesült államokbeli termelő leányvállalat környezetbarát rendszereit.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés