Connect with us

Hirdetés

technokrata

Notebookok, szétbontva

Smart home

Notebookok, szétbontva

Így néz ki egy kicsi és néhány nagyobb laptop belülről.

A Toshiba meghívásából ma betekintést nyerhettünk a laptopok házába. Délelőtt tartott sajtótájékoztatóján a japán vállalat néhány új modellje került terítékre – többek között az általunk is kipróbált ötödik generációs netbook egyik változata, illetve néhány nagyobb példány, például a nemrég bejelentett Tecra R850-es (melynek méhsejtes kialakítását így végre meg is mutathatjuk), a Portégé R700-as és a 3D-s kijelzővel szerelt Satellite A665-ös is képviselte magát a rendezvényen.

A gépek szakszerű szétbontását Almádi János, az Atlantis notebook ügyvezető igazgatója végezte, akitől többek között olyan titkokat tudhattunk meg, mint a Toshiba laptopjainak merevségére vonatkozó szigorú előírása. Felmérések szerint az emberek jelentős része hajlamos alkalomadtán nyitott állapotban, a laptopok sarkát megfogva magával cipelni egyik helyiségből a másikba kicsiny eszközét, aminek váza így értelemszerűen megfeszül. Almádi szerint ezeket a hatásokat a Toshiba gépei megfelelően kezelik, de számos gyártó nem fordít elég gondot a terhelést hosszú távon is elbíró vázrendszer kialakítására.

Emellett fény derült a Harman-kardon hangszórók speciális „beágyazottságára” is: a hangkeltő elemek nem közvetlenül, szilárdan vannak becsavarozva a vázba, hanem egy gumipadra ülteti rá őket a gyártó, így működésük közben lehetőségük van némi elmozdulásra, ami javítja a hangzás élményét. Ugyanez a rugalmasság figyelhető meg egyes modellek hőelvezető rendszerénél is. Amint az egy lenti képen látszik is, egyes csavarokra rugót „húztak” a gyárban, amivel (újbóli) összeszereléskor megelőzhető, hogy túlságosan mélyre legyenek becsavarva a rögzítendő elemek, elveszítve azt a rugalmasságot, ami segíti az egyes komponensek fizikai behatás esetén történő apró elmozdulását.

Sőt, ugyanitt, a hőelvezető rendszernél meg is vannak számozva a csavarok, azaz egyáltalán nem mindegy, milyen sorrendben szereli össze az ember. Ha nem követi a Toshiba előírásait, akkor nem áll elő az eredeti helyzet, ennek pedig egyenes következménye lesz a rossz hőleadás. Ilyenkor a Toshiba netbookjai nem főnek meg, de néhány perc működés után letiltanak – vagyis lehet újra szétszerelni a laptopot.

További szószaporítás helyett lássuk, hogyan néznek ki a japán gyártó mobil masinái belülről!

NB520

  

Kattintson a nagyobb változatért!

Tecra R850

  

  

  

Kattintson a nagyobb változatért!

Satellite A665

  

  

  

Kattintson a nagyobb változatért!

Portégé R700

  

Kattintson a nagyobb változatért!



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés