Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ilyen volt a VI. Volkswagen-találkozó

Garázs

Ilyen volt a VI. Volkswagen-találkozó

Ilyen volt a VI. Volkswagen-találkozó

Idén is a Hungaroringen rendezték meg az egyik legmenőbb autós találkozók egyikét

A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is több ezer autó, s az ideálisnak nem nevezhető időjárás ellenére 10 000 vendég érkezett a Volkswagen-találkozóra az ország minden részéből, amit hatodik alkalommal rendezett meg a Porsche Hungaria a Hungaroringen. Számtalan program várt az érdeklődőkre, a legszerencsésebb vendég pedig 138 forintért vihette haza végül a Volkswagen Golfot a Das WeltAuto játékán.

 

Van, aki heteken, hónapokon, sőt, akár éveken át dolgozik Volkswagenjén annak érdekében, hogy egyszer végre kiállíthassa autóját a Volkswagen-találkozón, amit évről évre ősszel rendez a márka hazai importőre a Hungaroringen. Ezúttal szeptember 23-án került sor a hatodik összejövetelre, amin oldtimer, youngtimer, gyári állapotú vagy éppen tuning négykerekűek sorakoztak fel típusonként külön-külön helyszínen. A szokásoknak megfelelően a Paddockot a szakmai zsűri által kiválasztott háromszáz legszebb Golf foglalta el, a Bogarak és Transportek – az összes többi léghűtéses és haszonjármű modellel – a Hippifaluban kaptak helyet, míg a többi típus rajongói (Passat, Polo, Jetta/Bora/Vento, Scirocco/Corrado) klubonként csoportosultak autóikkal.

Idén is számtalan programmal készültek a szervezők: a kisebbeket kreatív workshop és alkotóház, valamint játszóház és arcfestés várta, a hölgyek a szépségműhelyben és mobil masszázs során frissülhettek fel, valamint aromaterápiás foglalkozáson és stílustanácsadáson is részt vehettek. Egész nap üzemelt a gokart-, és a vezetéstechnikai pálya is, utóbbin oktatásra is jelentkezhettek az érdeklődők. Volt autófestés, Greenbox fotózás, autós szimulátor, itt tétje is volt a kőrözésnek: a tizenkét leggyorsabb látogató beülhetett pár körre a gyári csapat által hozott Golf R és Golf GTI Performance modellek egyikébe. A Volkswagen Driving Experience Team ismét látványos bemutatókat tartott, a Paddock részen található boxukban a látogatók betekintést nyerhettek a TCR versenyek világába az ott kiállított GTI TCR modelleknek köszönhetően. A Volkswagen gyár jóvoltából Magyarországra érkezett két különleges hibrid autó is: a Golf GTE Performance Concept és a Golf GTE Variant ImpulsE, emellett pedig a nagyszínpadon megtekinthető volt az új Polo is.

A Hippifaluban szintén rengeteg gyerekprogram színesítette a rendezvényt, a felnőttek Touaregekkel, Amarokokkal, Tiguannal off-roadozhattak az erdőben, beülhettek a mobil off-road pályán cikázó Amarokba, vagy éppen benevezhettek a Bullimpiára, a Transporterekkel vívott látványos és szórakoztató versenyre.

A nap egyik legizgalmasabb pontját a Wellhello koncert utáni eredményhirdetés jelentette, ekkor derült ki ugyanis, hogy ki, hány forintért viheti haza a VI-os Golfot. Mint ismert, az a látogató nyerhette meg a kocsit, aki eltalálja azt a legkisebb egész számot, amire senki más nem tippelt a golflicit.hu oldalon. A szabály azt is kikötötte, hogy a nyertest telefonon értesítik, akinek a helyszínen kell tartózkodni az eredményhirdetés során. A kiírás végül egy Pest megyei településről érkező játékosnak kedvezett, aki 138 forintos ajánlatot tett a kocsiért, ez az összeg bizonyult ugyanis végül a győztes tippnek.

A Volkswagen-találkozó ezúttal is a Hippifaluban zárult, ahol Zacher Gábor tartott a hippik drogfogyasztási szokásairól egy izgalmas előadást, majd filmvetítés és egy óriási tábortűz búcsúztatta a napot. A rendezvényen összesen tízezer látogatót regisztráltak a szervezők, ami azt mutatja, hogy a rajongókat a borús időjárás-előrejelzés, és egy kis eső sem tántorította el attól, hogy kilátogassanak a mogyoródi versenypályára. A Volkswagen tulajdonosok fanatizmusát, a márka iránti töretlen lelkesedést és elköteleződést jövőre egy hasonlóan nagyszabású rendezvénnyel szeretné meghálálni a Porsche Hungaria.

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés