Connect with us

technokrata

Már a középosztálynak is jár a luxus!

db2016au00957_large

Garázs

Már a középosztálynak is jár a luxus!

Minden eddiginél nagyobbak és többet tudnak az új VW Golf és Seat Leon infotainment rendszerei.

Hol van már az az idő, amikor az autórádió szó szerint csak egy rádió volt. Manapság már komplex fedélzeti rendszerek várják a nagybecsű autóvásárlókat, így az alapnak számító Bluetooth kapcsolat mellett Apple Carplay és Android Auto támogatás is egyre jobban elterjed a piacon.

Táblagép került a Golf műszerfalára

A Volkswagen és a Seat azonban most mindenkin túltett, hiszen két, az átlagnál lényegesen komolyabb, opcionálisan elérhető csúcskategóriás fedélzeti rendszert jelentettek be. Elsőként az általunk is részletesen bemutatott, frissített 7-es Golf-ban debütált az új, Discover Pro névre keresztelt fejlesztésük, amely nemcsak elképesztő tudással, de óriási képernyővel is igyekszik elnyerni a vásárlók kegyeit. Az újdonság elképesztő, 9,2 colos megjelenítőt kapott, amelynek felbontása 1280 x 640 pixel, azaz gyakorlatilag HD felbontású kijelzőről van szó.

db2016au00919_large

A Volkswagen tehát nagyot húzott, gyakorlatilag úgy tűnik, hogy a kijelző méretét leginkább a Golf középkonzoljának mérete határozta meg, a Discover Pro ugyanis szinte 100%-ig kitölti a rendelkezésére álló teret. Okos döntés volt, hogy azért nem vitték túlzásba a kijelző növelését, így a vezetőoldalon érintőgombokat is találunk, így például forrást is gyorsan válthatunk, csakúgy, ahogyan a hangerő állítása is megoldható. Mindez egyáltalán nem egyértelmű, több konkurens is elhagyta ezeket a lehetőségeket az új, nagy megjelenítőt tartalmazó fedélzeti rendszerének fejlesztésekor.

A Leon sem maradt érintetlen

Sokat fejlődött az technokrata által már  Barcelonában kipróbált Seat Leon központi rendszere is, a Full Link technológiát támogató, Media Systems Plus egység a korábbi 6,5 colos modellt váltja a spanyol gyártó palettáján. Biztosak vagyunk benne, hogy a Leonba azért “csak” egy 8 colos megjelenítő került, mert a középkonzol kialakítása legfeljebb ekkora méretű rendszer beépítését teszi lehetővé. Ha már a méretben némi kompromisszumot kellett kötnie a Seat mérnökeinek, akkor a tudásban nem spóroltak. A Discover Pro-hoz hasonlóan a Media Systems Plus-ról is eltűnt egy csomó gomb, így összesen csak alig 3 darab foglal helyet a burkolat bal oldalán.

seatleon4

Persze arra ne is gondoljunk, hogy ezzel korlátozottak lennének az irányítási lehetőségek, hiszen akár a Golfban, akár a Leonban több más mód is a rendelkezésünkre áll.  A Volkswagen és a Seat ugyanis a 7-es BMW-hez hasonlóan gesztusvezérléssel is ellátta a két fedélzeti egységet, így menet közben egy-egy suhintással végigszaladhatunk az elérhető rádiólistán, vagy épp válogathatunk az albumjaink között a Média menüpontban.

seatgesture

A gyártók kifejezetten büszkék arra, hogy mindkét modell kezelőfelületét olyanra alkották meg, hogy akár menet közben is úgy lehessen őket használni, hogy az nem vonja el a vezető figyelmét. Ennek az egyik eleme, hogy  teljes értékű hangvezérlés is került a Discover Pro-ba és a Media Systems Plus-ba, így a zenék közötti váltás, vagy épp egy hívás elindítása úgy is megtörténhet, hogy egyetlen másodpercre sem vesszük le a szemünket az útról.  Mivel szóba hoztam a zenét, ezért feltétlenül szeretném megemlíteni, hogy a két fejegység kettő darab USB portot és SD-kártyaolvasót, egy DVD lejátszót, egy AUX bemenetet és 10 GB háttértárat is kapott így gyakorlatilag mindenféle külső eszközre fel van készítve a velük ellátott Golf, Leon vagy épp Ateca.

Egyszerűen kezelhetőek

A különféle beviteli opciók mellett szerencsére a kezelőfelületet sem vették félvállról. A nagyobb méretének köszönhetően a Discover Pro egyszerre akár három programot is megjeleníthet a képernyőjén. Mindezt úgy oldották meg, hogy az egyik program elfoglalja a kijelző 2/3-át, míg a másik kettő a maradék 1/3-nyi felületen osztozik.

db2016au00953_large

Elég csak elképzelni, hogy miközben a CarPlay-en futó Apple Maps mutatja, hogy merre van az előre, pontosan láthatjuk, hogy épp mi szól a Spotify-on és azt is, hogy mennyi a fogyasztás alapján kalkulált megtehető távolság. Azért a Seat Leon vagy Ateca vásárlóinak sem kell elkeskenyedni, a 8 colos fedélzeti rendszer egy táblagéphez hasonló kezelőfelületet kapott, így egyetlen perc után régi ismerősként vezérelhetik a képernyőt.

A kütyük az autó barátai

Persze, ahogyan azt a bevezetőben is említettem, nemcsak a saját, de a Google és az Apple fejlesztéseit is jó érzékkel belepasszírozták a Volkswagen és a Seat újdonságaiba, így az androidos és iPhone-os felhasználók is bármikor dönthetnek úgy, hogy inkább a telefonjuk gyártójának felületét kívánják bámulni az út során. Sőt, emellett még a MirrorLink támogatás is elérhető, így minden eddiginél több telefonnal kompatibilisak az új modellek.

db2016au00954_large

Az okostelefon viszont nemcsak ekkor kaphat központi szerepet. Ha a vásárló úgy dönt (és miért ne tenne így?), hogy bepipálja az opciós listán a Volkswagen esetén Car-Net míg a Seat-nál Full Link névre hallgatószolgáltatást, akkor több, igen izgalmas fejlesztés is beköltözik az autójába. Az egyik a Media Control alkalmazás, ez lehetővé teszi, hogy tabletről vagy okostelefonról vezéreljük az autó egyes elemeit, legyen szó akár a lejátszott zenéről vagy épp az aktuális szervizinformációkról. A Golf esetén ehhez még hozzátartozik, hogy a Discover Pro-ba már a WiFi hotspot is került, azaz a Car-Net felhasználók az utazás alatt ingyen férhetnek hozzá a világhálóhoz.

new-seat-leon-054l

További csemege a Volkswagen Golf vásárlóinak, hogy a folyamatosan az internetre kötött járművük egyes országokban a Guide & Inform alkalmazásnak köszönhetően frissülő közlekedési adatokat, időjárás-előrejelzéseket és benzinkúthoz kapcsolódó információkat (például a legközelebbi kút és az ott elérhető benzin ára) is megjeleníthet. Jó hír, hogy nemcsak kényelmi de biztonsági funkciók is kerültek fedélzeti rendszerekbe, így ütközés vagy lerobbanás esetén automatikusan kapcsolatba léphetünk egy operátorral.

db2016au00957_large

Emellett nem elhanyagolható az sem, hogy távolról is figyelhetjük a Golfunkat, így például megadhatunk neki egy zónát, amit elhagyva automatikusan jelez a rendszer. Ez különösen akkor jöhet jól, ha a közelben sok autótolvaj ólálkodik. Sokan örülnek majd annak is, hogy a Car-Net segítségével egy pillanat alatt kideríthető az autó pozíciója, így nem kell félni attól, hogy elfelejtjük, hol is parkoltunk.

15220041_1151128401608079_198258625518455830_n

A sok újdonság mellett a Seat és a Volkswagen is továbbfejlesztett egy, az autókban már régóta elérhető szolgáltatást, mégpedig a navigációt. Így minden eddiginél szebb grafika mutathatja az utat, csakúgy, ahogy a térképadatbázis és a hangminőség is komoly fejlődésen ment át. Természetesen mindkét fedélzeti rendszerhez elérhető ez az opció, így aki nem bízik az okostelefonjában, az továbbra is felszerelheti egy fejlett navigációs eszközzel az autóját.

Négykerekű számítógépek

Ahogyan tehát az látható, egyik gyártó sem bízta a véletlenre és igazi, felsőkategóriás fedélzeti rendszert készítettek a legnépszerűbb típusaik frissítéséhez. Az óriási érintőkijelző, a gesztusvezérlés, a rengeteg bemenet és az okostelefonos funkciók mindkét típust igen vonzóvá varázsolják a technokraták számára, így aki nem pusztán egy autóként, hanem egy guruló információs központként tekint a járművére, az imádni fogja az új Golf és Leon modelleket.

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek