Connect with us

technokrata

Újabb országból távozik az Uber

uber-1500x1000

Garázs

Újabb országból távozik az Uber

Megvették a leányvállalatot, így elhagyják Kínát.

A Bloomberg értesülései szerint az Uber vezetősége úgy döntött, hogy eladja a cég kínai leányvállalatát a Didi-nek, amely az ország legnagyobb személyszállító vállalata. Ez a lépés amellett, hogy egyeduralkodóvá teszi a Didi-t a kínai piacon, elképesztő bevételhez juttatja az Uber-t is.

uber-1500x1000

 

Bár a pontos részleteket nem hozták nyilvánosságra, annyi már most tudható, hogy az egyesülés után 35 milliárd dollárt ér majd a Didi, így valószínűleg szép összegeket tehet zsebre az amerikai gyártó a piac elhagyásáért cserébe. Sőt, az üzlet itt még nem ért véget, a Bloomberg szerint a Didi további 1 milliárd dollárt fektet az Uberbe.

Ez egy későbbi, komolyabb összefonódás kezdete is lehet, hiszen a kínai szolgáltató valószínűleg nem áll meg Ázsiánál és a jövőben akár Európába vagy az Egyesült Államokba is betehetik a lábukat. Érdekesség, hogy az Uberrel egyesülő Didi szintén egy összefonódásnak köszönheti a létezését, hiszen korábban a még jelentősen kisebb Didi és a Kuaidi egyesültek.

Forrás: Bloomberg



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek