Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jegyeket nem kér, viszont magától megy: itt a Mercedes új busza

Garázs

Jegyeket nem kér, viszont magától megy: itt a Mercedes új busza

Sajnos egyelőre csak prototípus, de annak igen komoly!

Nem akármilyen busz futja tesztköreit az amszterdami Schipol reptér és Haarlem városa közöt. A Mercedes-Benz által fejlesztett, Future Bus névre keresztelt jármű ugyanis önvezető funkciókkal rendelkezik, így képes arra, hogy a két város közötti utat bármiféle sofőri beavatkozás nélkül megtegye. Talán nem meglepő, hogy ezt a képességét már több alkalommal is próbára tették, a busz pedig úgy haladt az előzőleg megadott útvonalon, hogy egymaga figyelt a gyalogosokra és a kereszteződésekre is.

mercedesbusz

Mindez a Mercedes kamionjaiban már megismert Highway Pilot rendszer módosításával érték el, a Future Bus-ban található CityPilot ugyanis leginkább a városi kihívásokkal bírkózik meg. Ezekkel viszont igencsak jól, köszönhetően a környezetét figyelő több tucat kamerának és radarnak. Sőt, a Future Bus nemcsak közlekedni, de megállni is képes, így teljesen önműködően nyitja ki az ajtókat a megállóban, figyeli a felszálló tömeget, majd indul tovább az útjára.

Üröm az örömben, hogy amíg a jogi szabályozások lehetővé nem teszik, addig egy sofőrnek kell ülnie a volánnál. Az mondjuk tény, hogy az ő munkája nem lehet túlságosan is megterhelő, hiszen hosszú ideig nem kell csinálnia semmit. Olyannyira így van ez, hogy még az esetleg, út közben felfedezett kátyúkról sem neki kell beszámolnia, a busz ezeket is továbbítja a központba, hogy aztán a karbantartók időben kijavíthassák azt.

Forrás: Index



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés