Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kilép: otthagyja az egyik kulcsembere a Top Gear-t

Garázs

Kilép: otthagyja az egyik kulcsembere a Top Gear-t

Esett a nézettség, úgy döntött elmegy.

A világ egyik, ha nem a legnézettebb autósműsora volt a Jeremy Clarkson, Richard Hammond és James May által vezetett Top Gear. Tavaly tavasszal azonban elcsattant egy pofon (Clarkson nem kapott meleg ételt a forgatás végén, egy producer bánta), amely a BBC konzervativizmusa miatt véget vetett a történetnek. Idén aztán újraindult a sorozat, ezúttal a Jóbarátokból is ismert Matt LeBlanc és az angol rádiós személyiség, Chris Evans vezetésével. Nos, az új csapat nem nyerte el a nézők tetszését, a legutóbbi epizód például 2 millió nézőt sem érdekelt, amely rekordalacsony szám a sorozat történetében. Talán nem meglepő, hogy sokan a harsány stílusáról ismert Evanst tették felelőssé az egészért.

topgear

Bár a rádiós az elmúlt hetekben még kitartott amellett, hogy minden rendben lesz, mostanra betelt a pohár és bejelentette, hogy részéről vége, befejezi a Top Gear-ben való szereplést.  Azt még nem tudni, hogy mi lesz a már befejezett részekkel, de valószínűsíthető, hogy azokat még a jelenlegi formájukban leadják, Evans pusztán a studiós jelenetekből hiányzik majd. Sokan azt tippelik, hogy  Top Gear társműsora, az Extra Gear ismert műsorvezetője, Chris Harris léphet majd Evans helyére, akit az internet közönsége már régóta szeret a felkészültsége és a barátságos stílusa miatt.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés