Connect with us

Hirdetés

technokrata

Veszélybe sodor minket a kihangosító?

Garázs

Veszélybe sodor minket a kihangosító?

Kutatók szerint jelentősen rontja a figyelmünket, ha az autóban vezetés közben telefonálunk.

Azt mindenki tudja, hogy vezetés közben a kezünkben fogott telefonnal csevegni nem túlságosan biztonságos. Egyfelöl, mert az egyik kezünk foglalt, másfelől, mert a telefonálás ezen formája rendkívüli módon elvonja a figyelmet. Erre a problémára találták ki a kihangosítót, amivel emberi keretek között, a vezetésre koncentrálva beszélhetjük meg ismerőseinkkel a fontos dolgainkat. Brit kutatók szerint azonban ez sem igazán jó, hiszen a felmérésük alapján ugyanúgy komoly problémákat okozhat ennek a funkciónak a használata, mintha kézben telefonálnánk. A kutatók 20 férfit és 40 nőt vizsgáltak meg.

kihangosit

A fele-fele arányban elosztott csoportokat úgy alakították ki, hogy az egyik felük szabadon vezethette a  szimulátorban lévő járművet, míg a másik csapatnak a 90 centiméterre lévő kihangosítóból beszélő férfihangra kellett koncentrálnia. Mindez azt eredményezte, hogy ez utóbbi csapat tagjai egy veszélyhelyzetben majdnem egy másodperccel később reagáltak a történésekre, mint azok, akik folyamatosan az útra koncentráltak. Még nagyobb gond, hogy nincs szükség arra, hogy a kihangosított beszélgetés során bonyolult kérdésekkel zaklassák az embert, már egy egyszerű, “hol hagytad a kék aktát” is negyedére csökkenti a figyelmet.

Ennek az az oka, hogy ilyenkor az ember agya sokkal inkább magával az aktával és annak tartózkodási helyével van elfoglalva, semmint az őt körülvevő útszakasszal. Nagy-Britanniában jelenleg nem tilos kihangosítóval telefonálni, ám amennyiben a rendőr úgy érzékeli, hogy az adott sofőr amiatt halad szabálytalanul, hogy épp telefonon beszél valakivel, úgy megtilthatja ennek a funkciónak a használatát. A mostani kutatással azt szeretnék elérni, hogy az országban a jövőben mindenfajta telefonos kommunikációt megtiltsanak az autóban.

Forrás: MTI



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés