Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ebben a Teslában biztosan tiszta a levegő

Garázs

Ebben a Teslában biztosan tiszta a levegő

Brutálisan hatékony a Tesla Model X szűrőrendszere.

A Tesla a Model X bemutatásakor leplezte le a “Biofegyver Hatástalanító Rendszer”-ét. Hiába a jól hangzó név, azért nem elsősorban a vegyi támadások túléléséhez szánja az újdonságot a gyártó, sokkal inkább az átlagfelhasználók életét könnyítenék meg.

TELSA

Az autóba szerelt szűrők ugyanis képesek a legtöbb finompor, gáz-halmazállapotú szennyezőanyagok , valamint baktériumok, vírusok, pollenek és gombaspórák kiszűrésére. Ezzel elsősorban a nagyvárosok lakói járnak jól, különösképp Kínában, ahol gyakorlatilag az összes nagyvárosban meghaladja az egészségügyi határértéket a légszennyezés mértéke.

tesla1

Persze már a bemutató után elkezdték támadni a rendszert, mivel sokak szerint a Tesla egyszerűen túlzásba esett és az autó mégsem tudja kiszűrni a levegőben lévő szennyeződéseket. Elon Musknak és csapatának több sem kellett és egy igen alapos tesztnek vetették alá a Model X-et. Fogtak egy hatalmas buborékot, amiben a levegő károsanyag tartalma az EPA által engedélyezett szint 83-szorosa volt.

Tesla-3

 

Az autó megdöbbentő munkát végzett, hiszen két perccel azután, hogy a speciális üzemmódot bekapcsolták, úgy a köbméterenként 1,000 mikrogrammnyi károsanyag gyakorlatilag kimutathatatlan mennyiségűre csökkent az utastérben. A Tesla tehát bebizonyította, hogy a Biofegyver Hatástalanító Rendszer nem pusztán egy marketingtrükk, hanem tényleg működik. Persze a cég sietve hozzátette, hogy természetesen itt nem állnak meg a kutatások, vagyis folytatják a szűrők továbbfejlesztését, hogy a jövőben még több károsanyagot tudjanak távol tartani az utastértől.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés