Connect with us

Gyönyörű múltidézés az Opel GT tanulmánya

opel gt 4

Garázs

Gyönyörű múltidézés az Opel GT tanulmánya

Nem csak az olasz és francia gyártók tudnak igazán szép autókat készíteni, a németeknél is akad ilyenre példa.

Néhány előzetes után most teljes valójában bemutatták az Opel új GT tanulmányautóját, amelyet élőben a Genfi Autószalonon csodálhat meg a nagyközönség. Már egy ideje pletykálták, hogy az Opel egy kisméretű, fürge sportkupét szeretne piacra dobni, a mostani koncepció nevével és formáival is a múltat idézi. A gyártónak volt már ugyanis egy GT nevű modellje, amelyet 1965-ben mutattak be és korának egyik legszebb autójának tartották.

opel gt 1

A név visszatért az ezredforduló után, ezúttal roadster kivitelben, de az összesen három évig élt típusból 8 ezernél is kevesebb készült, nem volt igazán átütő sikere. Most visszatérnek az első generációhoz, az új tanulmány formájában is megidézi azt, elég csak az orr-részt, illetve a rendkívül alacsonyra húzott motorháztetőt megnézni, utóbbinál nagyon szép részlet a kidomborodó kerékjáratok. Az utasteret szinte egész a hátsó tengelyig elhúzták, a far rendkívül rövid, különleges, a karosszériába integrált dupla kipufogó kivezetésekkel.

opel gt 2

Elöl egészen vékony fényszórók világítanak, természetesen az új Astrán már látott IntelliLux LED technológiával. Látványos a piros színű első kerék, ahonnan egy azonos színű csík húzódik a hátfalig. A hosszú motorháztető alatt egészen hátratolva egy 1 literes, 145 lóerős turbós benzinmotor dolgozik, innen az erő a hátsó tengelynél lévő, kormányról is kapcsolható hatfokozatú automatán keresztül jut el a kerekekig. Ezzel a motorral a GT koncepció 8 másodperc alatt gyorsít 100-ra, a végsebesség 215 km/h. Jelen formájában biztos nem kerül gyártásba az autó, de jó előzetesként szolgál a jövő Opeljeinek formavilágát illetően.



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek

SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda