Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elképesztően látványos autókat hozott a CES-re a BMW

Garázs

Elképesztően látványos autókat hozott a CES-re a BMW

Több, az i8-ason alapuló prototípust is bemutatott a német gyártó.

Egyenlőre ne várjuk, hogy forgalomba kerülnek a BMW újdonságai. A 2016-os CES-re ugyanis két különleges i8-ast hozott a bajor gyártó, amik tartalmazzák a cég összes elektronikai újítását. Az i Vision Future Interaction nevet kapó egyik modell például teljesen önvezető lenne, új fajta műszerfallal. E mellé a leglátványosabb elemnek azt tervezték, hogy ajtó nélkül készülne el (ez már eleve kizárja, hogy forgalomba kerülhessen). Érdekesség, hogy azért döntöttek az ajtók elhagyása mellett, mert az önvezető autók forradalmi utasterét így lehet a legjobban bemutatni.

bmw_i_vision_future_interaction_2

Ennek fényében nem meglepő, hogy a belső tér is átalakult, hiszen a hagyományos verziótól eltérően a kezelőfelület nagy része két kijelzőből áll. A sofőr előtt egy 3D-s képernyő található, melyen a műszerek és a fontos figyelmeztetések jelennek meg. Az anyósülésnél pedig egy nagyobb LCD kap majd helyet. Ez akár gesztusvezérléssel is működhet (mint a 7-es BMW-nél), így a sofőr és utasa biztonságosan tudja majd irányítani az egyes funkciókat.

bmwi8

Így például itt tudja olvasni az emailjeit, vagy a neten böngészni, miközben az autó vezeti saját magát. Háromféle üzemmód közül lehet válogatni: Pure Drive, azaz a ilyenkor teljes mértékben a vezetésre kell koncentrálni, az Assist választása esetén csak a vészhelyzetekben veszi át az irányítást a számítógép, az utolsó pedig az Auto, ekkor teljesen önvezetővé válik a BMW és a sofőr pihenhet.

bmwi82

Egy másik i8-ast  is bemutatott az autógyár. Ennek az érdekessége, hogy tükrök nélkül készítették el. A három tükör helyére kamerákat szereltek, ezzel igyekeznek még biztonságosabbá tenni az gépjárművet. Egy képernyőn lehet majd követni mindhárom kamera képét, és itt jelennek meg a holttér-figyelő jelzések is.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés