Connect with us

technokrata

Ez az elektromos autó egyhamar nem merül le

0112_tesla_facelift_07_medium

Garázs

Ez az elektromos autó egyhamar nem merül le

644 km egy töltéssel: Jön a frissített Tesla Roadster.

Már a tavalyi év végén beígérte nekünk Elon Musk a Tesla Roadster frissítését, de mostanra már az is kiderült, hogy a 3.0 jelzéssel ellátott elektromos sportautót valószínűleg augusztustól vásárolhatják majd meg az érdeklődők. Mindezek mellett azért néhány érdekes információval is szolgáltak a gyáriak.

A tulajdonos azt is elárulta, hogy az autó júliusban kapja majd meg a végső biztonsági engedélyeket a forgalomba helyezéshez, így a nyár utolsó hónapjától remélhetőleg már fogadhatják majd a vásárlókat. Anégykerekű egyébként számos ponton fejlődik, így például új akkucsomagot kap, mely immáron 70 kWh-s lesz, ráadásul elfér ugyanazon a helyen, ahol az előző, kisebb testvére volt.

 0112_tesla_facelift_07_medium

Ez egyébként azt jelenti, hogy a Roadster 3.0 31%-kal több energiát tud majd tárolni, mint a jelenlegi változat, ami az alacsony gördülési ellenállású gumiabroncsokkal, a továbbfejlesztett csapágyakkal és az új aerodinamikai csomaggal karöltve bizony vaskos javulást jelent a hatótávolság tekintetében is. Az eddigi 0,36-os légellenállási alaktényező immáron 0,31-re mérséklődött, így ennek, és az előbb felsoroltaknak köszönhetően a gyáriak szerint akár 644 kilométert is megtehet majd egy töltéssel a Roadster.

Noha nyilvánvaló, hogy ezek igencsak optimista számítások, ugyanakkor szinte biztos, hogy akár hétköznapi használat mellett is képes lehet minimum 500 kilométer megtételére az elektromos sportautó. Ez pedig több mint tisztességes eredmény, főleg a kiváló teljesítmény tudatában. Arról egyelőre nincs hír, hogy fokozzák-e a Roadster képességeit a Tesla mérnökei, de az biztos, hogy a jelenlegi változat 3,9 másodperces 0-100-as sprintjét hozza majd az újdonság is, így egyedül az alig 200 km/h-s végsebesség terén mutathatnak fityiszt az ellenlábasok.

0112_tesla_facelift_04_medium

Az alacsony végsebesség mellett egyedül a töltési időre lehet panaszunk, hiszen míg egy benzines konkurenst néhány perc alatt ismét menetkészre varázsolhatunk, addig a Tesla hatalmas akkumulátorainak feltöltése bizony még gyorstöltő segítségével is egy rövidebb ebédszünetnek felel meg – noha a gyáriak nagyon fogadkoznak, hogy ezen is javítanak hamarosan. Annyi azonban szent, hogy rögtön ébredő nyomatékával igencsak izgalmas útitárs a Roadster, melynek hatótávja immár több mint elegendő lehet az átlagos hétköznapokra.

Forrás: Autó Pult



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek