Connect with us

Hirdetés

technokrata

Összkerékkel jön az olcsó Tesla

Garázs

Összkerékkel jön az olcsó Tesla

Új belépőmodellt mutatott be az elektromos autóiról ismert vállalat.

A kizárólag elektromos autókat gyártó Tesla új belépő szintű modellt mutatott be. A Model S 70D alapfelszereltségként összkerékhajtást kap, és bár a gyártó legkedvezőbb típusaként szolgál a jövőben, mégsem ő lesz a legolcsóbb.

A kínálat eddigi kiindulópontját jelentő 60-as változat megszűnik, így a legkedvezőbb módja egy új Tesla birtoklásának az újonnan bemutatott 70D lesz. Az újdonság viszont körülbelül 1,5 millió forintnyi valutával drágább, mint elődje (a beszálló a tengerentúlon 22,5 millióba kerül), igaz, ezért jóval többet kínál, mint a négy kerék hajthatósága. A korábbi verzió 385 lóerős teljesítményéhez képest itt megtalálható a kétmotoros kialakítás, amely akár 521 lóerőt képes felmutatni. Emellett a nagyobb akkumulátorok (70 kWh) révén a hatótáv is megnőtt: 335 helyett 386 km-t tehetünk meg egyetlen feltöltéssel.

alap_tesla

A felső-középkategóriás sportszedán menetteljesítményei alapján nem hagy kívánnivalót – a 0-100-as gyorsulást például 5,4 másodperc alatt letudja, miközben váltó nélkül is képes 225 km/h-s végsebességre. Ez pedig szintén jelentős javulás az előd 5,9-es és 190 km/h-s értékeihez képest.

A Model S 70D már rendelhető a tengerentúlon, illetve Európa szerencsésebb országaiban, ahol már forgalmazzák a márkát. Az első példányok kulcsát várhatóan májusban vehetik át a tulajdonosok.

Forrás: Autó Pult



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés