Connect with us

technokrata

Világújdonság: önjáró funkciót kap a Tesla

tesla-1375164548

Garázs

Világújdonság: önjáró funkciót kap a Tesla

Csupán néhány hónap és egy nem mindennapi funkció kerül a villanyautóba.

Elon Musk-ot azt hiszem, nem nagyon kell bemutatni a technológiában jártasoknak. A sokszor Vasembernek is nevezett illető többek között a Tesla autómárkával alapozta meg hírnevét, mivel az általuk gyártott villanyautó túlzás nélkül egyike a ma kapható legmodernebb, legkülönlegesebb járműveknek. Azonban a cég nem elégszik meg ennyivel, most egy olyan projektet készítenek elő, amit korábban el sem tudtunk volna képzelni. Egy szoftverfrissítéssel önjáróvá tennék a Tesla Modell S autókat. Igen, ez teljesen komoly, a már eddig is komoly elismeréseket bezsebelő szuperjárgány meg futurisztikusabbá válik, ráadásul egy olyan extrát kap, amivel gyakorlatilag világelsők lennének. Ugyanis nincs olyan autó jelenleg kereskedelmi forgalomban, amely képes lenne teljesen önálló vezetésre, kvázi automata pilóta funkcióra.

Tesla-Model-S-4_medium

A Google és több más gyártó is csak teszteli ezt a technológiát, a Tesla-nál viszont nem tökölnek, hanem nagyjából három hónapon belül kihozzák az új, immár automata pilóta funkcióval bíró szoftvert a Modell S-hez. No persze érdemes hozzátenni, hogy a teljesen automata vezetés egyelőre csak autópályán lesz aktiválható, városban nem. Ez viszont még így is óriási lépés, hiszen egy már piacon lévő, megvásárolható autót tesznek képessé az önálló vezetésre. Elon Musk már korábban is azt nyilatkozta, hogy az ő jövőképében nem lesznek autóvezetők, csak önvezető járművek, amelyek egymással is kommunikálnak és így elméletben nullára redukálják a baleseteket és az ebből eredő sérülések vagy halálesetek számát. Ugyancsak egyik víziójuk szerint, miután megérkezünk az úticélunkhoz, az autó önállóan keres magának parkolóhelyet a környéken, és persze be is áll oda, valamint távozáskor elénk jön, szintén magától. Mindezek most nagyon sci-fi elképzelésnek tűnhetnek, azonban ha valaki, akkor Elon Musk és cége képes lehet a lehető leghamarabb megvalósítani őket.



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek