Connect with us

Hirdetés

technokrata

Rengeteg autót loptak el tavaly

Garázs

Rengeteg autót loptak el tavaly

Sajnos még mindig sok az autólopás Magyarországon.

Noha 15%-kal csökkent 2014-ben az előző évhez képest a gépjármű lopások száma, még mindig több mint 4 800 gépjárművet tulajdonítottak el tavaly.  A lopások 70%-át Budapesten jelentik be: itt majdnem minden 200. autóra jut egy ilyen káreset. Az évi 5-6000 gépjárműlopás és több tízezer közúti baleset ellenére csak minden 5. tulajdonos védi cascóval is járművét. Közülük évente minden 7. biztosítottra jut egy káreset.

Ilyenkor jelentős összegeket térít ugyan a biztosító, de lopás vagy totálkár esetén az önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a tulajdonos ugyanolyan értékű gépkocsit vehessen. Rosszabb esetben arra sem jelent fedezetet, hogy maradéktalanul vissza tudja fizetni a hitelből vásárolt autó utáni tartozást – hívja fel a figyelmet sajtóanyagában a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt (EMABIT) és a Defend Insurance Kft.

0103_autolopas

Bár az évtized elején az uniós trendekkel ellentétben Magyarországon növekedni kezdett az autólopások száma, amely 2012-ben megközelítette a 7 000-et, az elmúlt két évben már jelentős csökkenés volt tapasztalható. 2012-höz képest 30%-kal, 2013-hoz képest pedig 15%-kal kevesebb lopást regisztráltak tavaly. Az összes eset 60-70%-kát Budapesten jelentik be minden évben. Bár a fővárosban is az országoshoz hasonló mértékben csökkent a lopások száma, az autósok továbbra sem aludhatnak nyugodtan. A fővárosban majdnem minden 200. autóra jutott egy lopás tavaly, míg országosan körülbelül minden 770-edikre.

Magyarországon körülbelül 800 ezren rendelkeznek casco biztosítással, így nagyjából minden 5. gépjármű esetén számíthatnak a tulajdonosok a kötelező felelősségbiztosítás által nem fedezet károk egy részének megtérítésére. A casco biztosítások esetén jóval nagyobb arányban jelentenek káreseményt, mint a kötelező biztosítás esetében: 2013-ban majdnem minden 7. casco biztosítottra jutott egy bejelentett káresetet, míg a kötelező felelősségbiztosítások esetén érdekes módon csak minden 31-re.

Forrás: Autó Pult



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés