Connect with us

Hirdetés

technokrata

Okossá tenné autóinkat a Parrot

Garázs

Okossá tenné autóinkat a Parrot

A RNB6-on az Android Auto és az Apple Carplay is elérhető lesz.

A Parrot drónjai és hangrendszerei talán ismertebbek, mint autós rendszerei, de a minap bemutatott RNB6 felkeltette érdeklődésünket. A még elnevezésre váró eszköz autóink középső konzoljában foglalhat helyet, és gyönyörű 720p-s IPS Pro érintőképernyőjével biztosan lenyűgöz majd bennünket.

Az eszköz azonban több, mint egy egyszerű navigáció, vagy szélvédőre rögzíthető tablet. Négy 55 wattos erősítőt és egy 1080p-s kamerát is magáénak tudhat. Rendszere egy kicsit módosított Android 5.0, mely médialejátszást, navigációt, telefont, kamerát, légkondi beállítást, parkoló asszisztenst, és különböző autó diagnosztikát is nyújt.

A hangvezérlés természetesen része a szoftvernek, és kiemelhető, hogy az Apple CarPlay és az Android Auto is elérhető lesz rajta, melyekkel iOS-es és androidos okostelefonjainkat is irányíthatjuk. A különböző autó modellekhez előre beállított preseteket tölthetünk le, így már nem kell szenvednünk a kompatibilitási problémákkal sem. Sajnos a megjelenés dátumát és a termék árát még nem árulták el.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés