Connect with us

technokrata

Egyre csábítóbbá válik a Renault Zoe

1211_renault_zoe_2015_1

Garázs

Egyre csábítóbbá válik a Renault Zoe

Tovább növekszik az elektromos kisautó hatótávja.

Miután a Renault nemrégiben bejelentette, hogy a nem túl jól sikerült lízingelős akkumulátor program mellett végre megvásárolható lesz „normális módon” az akku elektromos autóihoz (így bízunk benne, hogy hazánkban is megjelennek az elektromos Renault-ok), most újabb jó hírt közölt. A Zoe hatótávja a tavaszi frissítéssel mintegy 10 százalékkal megnő, s így 220 km feletti norma szerinti hatótávolság lesz elérhető az autóval a gyári adatok alapján, ami igazán magas a konkurensekkel összehasonlítva.

1211_renault_zoe_2015_1

Kezeljük nagyon óvatosan a hírt és akkor 150 km körüli hatótávolságot még a legrosszabb időjárási viszonyok és körülmények között is mérhetünk, ami már egészen használhatónak tűnik, ha pedig tényleg odafigyelünk a vezetésre s a körülmények is jók, a 200 km-t elérhetjük vegyes használatban. Az Eddigi 200 km körüli hatótáv javulása az új motornak köszönhető, amit a Zoe kapott. A villanymotor továbbra is 88 lóerőt és 220 Nm-t tud, azonban hatékonyabban üzemel. A 0-100 km/h-s sprint 13,5 másodpercet vesz igénybe, a végsebesség pedig 135 km/h, ezek az adatok pedig bőven elegendőek annak tudatában, hogy a franciák egyébként tágas utas- és csomagtérrel büszkélkedő zéró emissziós modellje városi szaladgálásra született.

További jó hír, hogy az új motorral a gyáriak szerint különösen az otthoni töltés során fog javulni a töltési idő, így hamarabb teletölthetjük a 22 kWh-s akkucsomagot. Az új, hatékonyabb motort különben a Nissan mérnökeivel együtt fejlesztették ki a Renault emberei. A frissített Zoe 2015 tavaszán lép piacra, s bízunk benne, hogy ezzel nagyjából egy időben a hazai forgalmazás is megkezdődik – egy jó árú elektromos autó jót tenne a piacnak, különösen, ha esetleg megvalósulna a Jedlik Ányos Terv, aminek következtében akár adómentesen lehetne megvenni a tiszta járgányokat, engedélyezett buszsáv-használat és ingyenes parkolás mellett. Csak hát ez túl szép, hogy igaz legyen…

Forrás: Autó Pult



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek