Connect with us

technokrata

Ennyire jól még soha nem néztek ki az elektronok

0701_carice_1

Garázs

Ennyire jól még soha nem néztek ki az elektronok

Retro külsővel, ám modern tartalommal kerül piacra a holland Carice Mk1.

Talán kevesen tudják, de Hollandia már eddig is két autógyártóval büszkélkedhetett a Vencer és a Spyker képében, melyek igazán ritka sportautókat építenek. Ezekhez csatlakozott most harmadikként az újonnan megalapított Carice, mely szintén nem a tömegmodellek terén szeretne hódítani a piacon.

0701_carice_2

A márka első modellje, az Mk1 ugyanis egy klasszikus stílusban, Porsche 356-ot idéző módon megépített roadster, amelyet elektromotorok hajtanak. Ezzel a párosítással egy igencsak érdekes és sokak számára kifejezetten vonzó elegyet sikerült összehozniuk a holland szakembereknek. Az autó ára egyébként 8,25 millió forintnál kezdődik, ami az első szériában készülő összesen 10 autóhoz képest nem tűnik túlzottnak.

A kifejezetten látványos nyitott tetejű jármű mindössze 350 kilogrammot nyom a mérlegen és két teljesítményszinttel érhető el: 20 és 55 lóerős verzióban. Ezek a számok elsőnek kevésnek tűnhetnek, ám a két utassal együtt is alig fél tonnás négykerekű az elektromos meghajtás azonnali és egyenletes nyomatékleadásának köszönhetően így is lendületesen mozoghat – bár végsebessége csak 100 km/h. Az erősebb verzió mellé akár egy hatótáv növelő erőforrás is rendelhető.

0701_carice_3

Az Mk1 a gyártó elmondása szerint egy töltéssel körülbelül 112 kilométert tud megtenni – ami a hatótáv növelő aggregáttal ellátva még tovább tolódik -, míg teljes feltöltése mindössze 2 órát vesz igénybe. Ezzel megteremtették a tökéletes, stílusos városi elektromos autót, amely ráadásul az eddigi próbálkozásoknál kevesebbe is kerül.

A Carice egy különleges junior kiadást is tervez az autóból, mely 5 lóerővel kevesebbel, azaz mindössze 15 tagú ménessel gazdálkodik, ugyanakkor vezetése jogilag nem jelent problémát a 16 és 18 éves kor közötti sofőrök számára sem. A Carice Mk1 stílusos megjelenésével és elektromos meghajtásával sokaknak elnyerheti a tetszését – a miénket már sikerült bezsebelnie.

Forrás: Autó Pult



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő