Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jövőre jön az új Tesla

Garázs

Jövőre jön az új Tesla

Késik a Tesla crossovere, csak jövőre érkezik a Model X.

Bár a Tesla a Model S ötajtós felépítése igencsak népszerű a piacon, manapság van még egy ennél is felkapottabb szegmens, méghozzá az SUV-k kategóriája. A hobbiterepjárók mezőnyébe szinte már minden nagyobb autóipari szereplő belépett, de a kizárólag elektromos autókkal foglalkozó Tesla hajtásláncához még hasonlót sem tudtak eddig felmutatni. Éppen ezért várják már sokan tűkön ülve Elon Musk cégének legújabb modelljét, a Model X crossovert – egy kicsit még tovább, mint eddig ígérték.

0213_tesla_x2_01

A 2014-re ígért villanyos hobbiterepes ugyanis leghamarabb 2015 tavaszára érkezhet meg a kereskedésekbe. Erről maga Elon Musk tulajdonos nyilatkozott nemrég. Elmondása szerint a stúdiópéldányok már teljesen elkészültek, míg az első szériagyártású prototípusok az év utolsó negyedévében gördülnek majd ki az utakra.

Ez pedig – bár szó szerint nem erősítették meg – minden bizonnyal azt jelenti, hogy a Model X-et már csak a jövő évben lehet majd megvásárolni, és eleinte csak korlátozott darabszámban. Ha minden jól megy, akkor a normál kapacitással történő termelés jövő tavasszal indulhat majd be.

0213_tesla_x2_04

A Model X egyébként alapjaiban megegyezik a Model S-sel, ám a közel ötméteres és három üléssorral rendelkező óriás esetében csak két akkucsomag (60 és 85 kWh) közül választhatnak majd a vevők, és rosszabb légellenállás és nagyobb súly miatt a hatótávolság tekintetében is körülbelül 10-10%-os visszaesésről beszélhetünk. A – most már nevezhetjük így – Teslás stílusjegyek könnyedén felismerhetőek az autón, ami a nagyobb energiatárolókkal a gyáriak szerint így is 435 kilométer megtételére lesz képes, az 5 másodperc 0-100-as sprintről nem is beszélve.

A kis késés ellenére a gyáriak tudják, hogy sok minden függ az SUV fogadtatásától, hiszen az ő szavaikkal élve: „a Tesla jövője attól függ, hogy sikerül-e helyesen terveznünk és elfogadtatnunk a vevőkkel az elektromos autóink koncepcióját, különösen a Model X esetében.” Mindenesetre a Model S kedvező fogadtatását látva nem lennénk meglepve, ha gyártó crossovere még nagyobb sikereknek örvendene, hiszen például az Egyesült Államokban a hatalmas családi autók nagyobb népszerűségnek örvendenek.

Forrás: Autó Pult



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés