Connect with us

technokrata

Tanulmányként bemutatkozott a Peugeot négyajtós kupéja

0408_peugeot_exalt1

Garázs

Tanulmányként bemutatkozott a Peugeot négyajtós kupéja

Napvilágot látott egy fénykép a Peugeot legújabb tanulmányáról. Az Exalt névre hallgató négyajtós kupé a hamarosan kezdődő Pekingi Autószalon egyik nagy újdonsága lesz.

A koncepció hivatalos sajtóanyaga még várat magára, ám a márka aktuális formajegyeit felmutató, még tanulmányként is enyhén konzervatív külső mögött rejlő tartalomra is fény derült. Az itt található Hybrid4 fantázianévre hallgató hajtáslánc egy első kerekeket hajtó benzinmotorból és egy hátsó kerekeket hajtó elektromotorból hoz ki 340 lóerős összteljesítményt. Előbbi kilétét nem nehéz megtippelni: az RCZ R-ben már látott 271 lóerős turbómotor szolgáltatja a paprikás hangulat javát.

0408_peugeot_exalt1

A Peugeot értesülésünk szerint egyébként teljesen komolyan gondolja a négyajtós kupé bemutatását, amelyre abból is következtethetünk, hogy a tanulmány az első fotó tanulsága szerint egészen szériaközelinek tűnik. Ráadásul az elegáns tetővonalú modelleknek hagyománya van az oroszlános gyártónál: 408 GT néven érkezhet a Peugeot négyajtós kupéja, amellyel a francia márka a 406 és a 407 elegáns ívű kétajtósainak útját fokozott praktikummal megfűszerezve követi.

A „családi kupé” alapjait a 308 szolgáltatja, ám ennek ellenére jóval hosszabb lesz, hiszen a kompakt moduláris platformja széleskörű átalakíthatósággal rendelkezik. Ennek megfelelően viszonylag alacsony tömeget várhatunk, továbbra is az egyszerűbb, csatolt lengőkaros hátsó futómű megléte mellett.

0408_peugeot_exalt2

A benzines motorkínálatot egyszerűen letudja majd a típus: az 1,6 literes turbómotor különböző szinteken lesz elérhető hozzá. A beszálló kb. 130 lóerőnél indul, a következő lépcső a már ismert 156, utána pedig a 200 lóerő, a csúcsverzióba pedig az RCZ-R-ből ismert , kovácsolt dugattyús, 271 lóerős verzió kerül. A dízeles kínálatot szintén egyetlen motorral intézi el a márka: az új 2.0 HDi 120 és 180 lóerő között több teljesítményszinten lesz elérhető. A hibrid hajtáslánc egyelőre a tanulmány kiváltsága marad.

Legkésőbb április 20-án, a Pekingi Autószalon sajtónapján mindenre fény derül a tanulmánnyal kapcsolatban – a premierről természetesen beszámolunk.

Forrás: Autó Pult



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek