Connect with us

technokrata

Hamarosan bemutatkozik az AMG elérhetőbb árú sportautója

0407_mercedes_gt_2

Garázs

Hamarosan bemutatkozik az AMG elérhetőbb árú sportautója

A Mercedes-Benz SLS AMG a csillagos márka sportrészlegének első teljesen saját fejlesztésű autójaként sikert sikerre halmoz, így nem csoda, hogy hamarosan testvére érkezik. A GT AMG a sirályszárnyas testvér receptjét követve száll harcba a Porsche 911-gyel és társaival, a legfrissebb hírek szerint pedig már az idén bemutatkozik.

Az alumínium karosszériával készülő kétüléses premierje ugyanis az októberi Párizsi Autószalonon esedékes, ennek megfelelően pedig már az utolsó simításokat végzik rajta az AMG és a Mercedes-Benz mérnökei. A C190-es kódnéven futó újdonság árban alákínál majd a 60 millió forinttól elérhető SLS sorozatnak: körülbelül 40 milliós induló árcédulára számíthatunk. Miközben a GT hódít majd, az SLS búcsút vesz a sorozatgyártástól, de az újdonság 2020-ig életciklusáig annak utódja is bemutatkozik majd, amely szénszálas kialakításával még nagyobb magasságokba emelkedik.

Erőben nem lesz hiány: már a premierkor mintegy 520 lóerőt kap a GT, amelyet az M177-es kódnevű, négyliteres, biturbó V8-as szolgáltat majd. Később lesz egy elérhetőbb, 480 lóerős kiadás, valamint egy még sportosabb Black széria is, amely már 580 lóerő feletti teljesítménnyel hódíthat. Az új erőforrás egyébként a C 63 AMG erejéről is gondoskodni hivatott, technológiailag pedig közösködik a kompakt 45 AMG modellek kétliteres turbómotorjával. Az erőt hétsebességes duplakuplungos automata továbbítja majd a hátsó kerekekhez, amelyek tapadását mechanikus önzáró differenciálmű igyekszik fokozni.

0407_mercedes_gt_2

Az újdonság alapjait az SLS rövidített platformja adja. Az alumínium karosszéria a Magna gyárában, Graz-ban készül majd és ennek köszönhetően a nagytestvérénél mintegy 140 kilogrammal fog kevesebbet nyomni a mérlegen: üres tömege 1,5 tonna alatt marad. Formailag a márka legfrissebb génjeit örökli. Gorden Wagener, a Mercedes-Benz formatervezői osztályának feje szerényen csak így fogalmazott: „az SLS-t idejétmúltnak láttatja.

A sirályszárnyas ajtóknak a GT esetében búcsút mondhatunk és nyitott roadster verzió sincs tervben, hiszen a gyáriak azzal már az SL vadászterületére merészkednének.

A GT összeszerelését természetesen Affalterbach-ban, az AMG főhadiszállásán végzik majd. Az első példányok csak 2015 tavaszán érkezhetnek meg tulajdonosaikhoz, ám a premierig már kevesebb mint fél évet kell várnunk.

Forrás: Autó Pult



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek