Connect with us

technokrata

Ősszel érkezik az új Espace – vázlatokon a Renault hétülésese

Garázs

Ősszel érkezik az új Espace – vázlatokon a Renault hétülésese

A Renault nem tétlenkedik, és azok után, hogy nemrég bemutatták Genfben a vadonatúj Twingót és hamarosan az új Trafic-kal is megismerkedhet a nagyközönség, az ősszel esedékes Párizsi Autószalonon már a következő generációs Espace-ról is lehullik a lepel.

Fontos év ez a francia gyártó számára, hiszen a több húzómodelljük is alapjaiban újul meg, ahogyan azt már a bevezetőben is említettem. A legkisebbet már ismerjük, míg a kisbuszról láthattunk már rajzokat, ám a kategóriateremtő Espace hamarosan érkező, alapjaiban megújuló generációjával kapcsolatban eddig az egyetlen kiindulópont a tavalyi Frankfurti Autószalonon bemutatott Initiale Paris koncepció volt.

Most azonban nyilvánosságra került néhány rajz, melyeket a Renault a Szabadalmi Hivatalnak nyújtott be, és ha hitelesek ezek a képek, nem kell majd csalódnunk a franciákban. A látványos tanulmányautó főbb vonalai ugyanis jól láthatóan megmaradtak, így kategóriáját meghazudtolóan sportos domborulatokkal és ívekkel lett felvértezve a hatalmas hétüléses, miközben néhány crossoveres tulajdonságot is felfedezhetünk rajta.

A kérdés csak az, hogy mekkora áldozattal jár a formatervi újítás, hiszen az előző generációk arányaihoz képest ezúttal jóval kevesebbnek tűnik az üvegfelület az autón, míg a lemezek ebből következően nagyobb részben vannak jelen. Ez jól látszik például a magasabban húzódó övvonal, vagy a C-oszlopnál elkeskenyedő ablakok esetében.

0317_renault_espace1

Azért nem kell megijednünk annyira, hiszen a megfelelő mennyiségű fényről az utastérben biztosan gondoskodtak a mérnökök. Például minden bizonnyal elérhető lesz a családi jármű panorámatetővel is. A Renault új, CFM1 platformjára épülő újdonságának belső terében is a legmodernebb megoldásokkal találkozhatunk majd, míg olyan extrák is elérhetőek lesznek hozzá, mint a ledes technológiával működő fényszórók.

A franciák tehát mindent bevetnek annak érdekében, hogy az egykoron kategóriateremtő Espace legújabb generációja bebizonyítsa, hogy még mindig a legjobbak közé tartozik. Ezzel a sportosan elegáns, és divatos formatervvel ellátott újdonsággal pedig minden esélyük megvan rá, hogy megvalósítsák a tervüket. Alig várjuk már a párizsi bemutatót.

Forrás: Autó Pult



Szólj hozzá!

További Garázs

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Hirdetés
Hirdetés

Kütyük

Dotkom