Connect with us

Hirdetés

technokrata

Twingo alapokon olcsó, mini Dacia érkezhet

Garázs

Twingo alapokon olcsó, mini Dacia érkezhet

A német Autobild szellőztette meg a pletykát, miszerint az új Renault Twingo alapjaira Dacia modell is készülni fog. A tervek szerint a hátsókerékhajtású miniautó ára alapverzióban 1,8 millió forint alatt maradhat.

Egyelőre nem túl bőséges az információ mennyiség a Dacia érkező minijével kapcsolatban. Annyi biztos, hogy a Twingo új generációjának hátsókerékhajtású platformját örökli, ilyen alapon pedig kapcsolatot ápol majd a hamarosan megjelenő új Smart modellekkel is. Mivel a jó térkihasználás a román-francia márkánál fontos, ezért valószínűsítjük, hogy a tengelytávot és a teljes hosszt sem kurtítják meg a mérnökök, azaz körülbelül 3,5 méter hosszú modellt várhatunk.

renault_twingo_2014_11_medium

A motortérben kizárólag háromhengeres benzinmotorokat találunk, szívó kiadásban 70, turbósként pedig 90 lóerővel. Az állítólagos 1,8 millió forint alatti indulóárba már belefér az ESP, két légzsák és szervokormány is, minden más opcióról azonban ennyiért még le kell mondanunk.

Az újdonság érkezésének idejéről még nincs hír, viszont hivatalos források még meg sem erősítették az eljövetelt, így egyelőre mérget nem vennénk a piac legolcsóbb autója címre várományos modell bemutatkozására.

Forrás: Autó Pult



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés