Connect with us

Hirdetés

technokrata

CarPlay: Bemutatkozott az Apple autós módja

Garázs

CarPlay: Bemutatkozott az Apple autós módja

A Genfi Autószalon mutatta be legújabb autós megoldását az Apple.

Az autógyártók jóval hosszabb ideig készülnek egy-egy modell bemutatására mint a szórakoztatóelektronikában jártas cégek. Nem véletlen, hogy a gépjárművek kezelőfelülete mind a mai napig elmarad az okostelefonokétól, egy fejlesztés ugyanis rendkívül hosszú időt vesz igénybe. Ennek hatására a Google és az Apple is úgy érezte, hogy ideje a saját kezükbe venni a fejlesztést és elkezdték megalkotni a kifejezetten az autókba szánt felületüket.

ios-carplay_large

A kaliforniai gyártó CarPlay névre keresztelt megoldása eredetileg a 2013-as WWDC-n debütált, még iOS in The Car-ként, ám azóta nem igazán történt sok minden a szoftverrel kapcsolatban. Most, a Genfi Autószalon nyitónapján hivatalosan is bemutatkozott az újdonság mellyel elsőként a Ferrari, a Volvo és a Mercedes-Benz autóiban találkozhatunk majd. Az iPhone 5-re, 5C-re és 5S-re elérhető megoldás segítségével nemcsak üzeneteinket és hívásainkat de zenéinket is kezelhetjük, ilyenkor  Siri siet a segítségünkre. A navigációra is kiválóan használható CarPlay a jövőben több tucat gyártó modelléjében megjelenhet.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés