Connect with us

Hirdetés

technokrata

Sokkal jobb lett az új Ford Focus

Garázs

Sokkal jobb lett az új Ford Focus

Jelentős átalakuláson ment keresztül a modell.

A Ford a kapuit jövő kedden megnyitó Genfi Autószalonon leplezi le a Focus harmadik generációjának ráncfelvarrott változatát. Hozzászokhattunk, hogy a modellfrissítések során gyakran alig nyúlnak a gyárak az adott modellekhez, ám ezúttal komoly változtatásoknak lehetünk szemtanúi: a tervezők elmondták, hogy a Focus történelmének legalaposabb modellközi frissítését eszközölték az autón. Erre szükség is volt, mert a Focus hiányosságaival messze áll(t) a hibátlantól, ám most a mérnökök elsősorban azokat a pontokat érintették, ahol valóban szükség volt a változtatásra.

ford_focus_2014_01_medium

A futómű és a kormányzás nem tartozik ide, ugyanis a vezethetőség terén ahogy az összes generáció, úgy a legfrissebb Focus is a kategória legjobbjai között volt. Igen ám, de az új Golf kicsit összekavarta a lapokat, s a Fordnál úgy döntöttek, hogy újra vissza akarják hódítani büszkeségükkel a „kategória legjobban vezethető modellje” címet. Az új, drágább és feszesebb első lengéscsillapítóknak, az átdolgozott szilenteknek és az újrakalibrált beállításoknak köszönhetően állítólag még dinamikusabb lesz a kompakt, mindehhez pedig jobb és pontosabb kormánymű, valamint modernebb ESP tartozik. Menet közben nem csak ennek, de a javított zajszigetelésnek is örülhetünk: a vastagabb üvegeknek és a jobb szigetelésnek köszönhetően csökkennek a menetzajok.

ford_focus_2014_04_medium

A frissítés szele kívülről igencsak jót tett a modellnek: az eddigi, elölről nézve kicsit furcsa formákat szebbek vették át, s a hatszögletű hűtőráccsal a Focus is beilleszkedik az Aston Martin-okra hasonlító arculatba. A legnagyobb változás egyértelműen az orr-részen érhető tetten oldalnézetből és hátulról alig módosítottak a tervezők az autón. A kínálatba új színek és keréktárcsák is kerülnek. A külsőnél talán még fontosabbak a belső újítások: a zavaróan nagy négyküllős kormánykereket egy jóval kisebb háromküllős váltotta, végre tologatható lett a középső kartámasz, az eddigi meglehetősen áttekinthetetlen és körülményesen kezelhető, kis kijelzős központi rendszereket pedig egy modern egység váltotta fel nyolc colos, színes érintőképernyős kijelzővel és sok-sok okossággal (a rendszer neve SYNC 2), melyen keresztül gyakorlatilag mindent vezérelhetünk, ami az autóval kapcsolatos. A klímapanel és az egész középkonzol új, s ergonómiailag állítólag szintén fejlődött a modell.

ford_focus_2014_15_medium

A motortérben is lényeges fejlődés történt; a legfontosabb, hogy az eddigi turbófeltöltéses 1,6 literes benzines és gázolajos erőforrásokatugyanúgy négyhengeres, de immár 1,5 literes egységek váltották, amelyek fejlettebbek, kisebb belső súrlódásokkal büszkélkedhetnek, tisztábbak és takarékosabbak. Mindegyikük teljesíti a szeptembertől életbe lépő Euro6-os szabályozást. A benzinesek épp úgy, mint eddig, 150 és 180 lóerős kivitelben készülnek, míg a dízelek 95 és 120 lóerővel érkeznek. A kínálatot a jól ismert háromhengeres 1-literes EcoBoost benzines család egészíti ki 100 és 125 lóerővel. A 2.0 TDCI a jövőben 150 lóerővel lesz elérhető, s elődjénél 13-14 %-kal takarékosabbá válik. A hatfokozatú manuális váltók mellett szintén hatgangos Powershift duplakuplungos automaták gondoskodhatnak az erőátvitelről, ám a Focusok kizárólag az első kerekeiket hajtják, összkerekes kivitel nem várható.

A Focus opciós listája természetesen tovább bővült, s elsősorban biztonsági tételekkel lett gazdagabb a kínálat. Az önparkoló mostantól még ügyesebb, a Ford kínál egy ütközésre felkészítő rendszert is, az önálló fékezésre képes ütközést megelőző program pedig ezentúl 30 helyett akár 50 km/h-s sebességről is képes megállítani az autót. Az új Focus európai forgalmazása a Genfi Autószalont követően nem sokkal megkezdődik, és a technikai fejlődés ellenére az autó valószínűleg nem lesz drágább elődjénél. Első körben csak az ötajtós és a kombi kivitel kapta meg a ráncfelvarrást, dehónapokon belül csatlakozik a szedán is, és nem kérdés, hogy a sportos ST sem marad a régi. A még sportosabb, várhatóan 330 lóerős izmosabb RS-t egyelőre homály fedi, de nem marad ki a kínálatból az igazán izgalmas sportverzió, amely a Mustang 2,3 literes turbós szívét kaphatja meg és érkezése jövőre várható.

Forrás: Autó Pult



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés