Connect with us

Hirdetés

technokrata

Olcsó Opel lenne a Dacia Sandero új kihívója

Garázs

Olcsó Opel lenne a Dacia Sandero új kihívója

Az Opel nem szeretne kimaradni a jóból, és beszállna az olcsó autók piacára, méghozzá egy, a Dacia Sandero ellen harcba lépő, kis költségvetésű városi járművel, amely a konszerntárs alapjait fogja majd kölcsönözni.

Nem meglepő, hogy a GM úgy döntött, hogy a németek kínálatába is felvesz ilyen kategóriájú autót, hiszen az alapokat is adó Chevrolet hamarosan kivonul Európából. Annak érdekében, hogy ezzel ne veszítsenek vásárlókat, szélesíteniük kell az Opel modellpalettáját. Ezt pedig két újdonsággal tervezik, amik a Corsa alá vannak pozícionálva. Az egyik cikkünk alanya lesz, a másik pedig az Agila újabb generációja, majd 2016-ban.

0224_opel

Hivatalos források is utaltak már egy olcsó városi kisautó bevezetésére, ám nagyon kevés részlet ismert. Az az egy biztos, hogy jövőre már az utcákra kerülhetne a költséghatékony jármű, ami körülbelül 2,5 millió forintos induló árral szeretne majd keresztbe tenni a Dacia Sanderónak.

Ahhoz, hogy mindezt sikerüljön összehozni, a testvérmárka kisautójának alapjait fogják felhasználni, így ha nem is közvetlenül, de Európában is tovább élhet majd a Chevrolet, amit éppen azért vezetnek ki az öreg kontinensről, hogy ne csábítsa el a vásárlókat a villámos márka elől. Ez a lépés pedig valóban alátámasztja a GM szándékait, miszerint ezen a területen az Opelnek szán vezető szerepet az óriáskonszern.

0807_opel_adam (1)

Az Opel egyébként több újdonsággal is készül a jövőben, hiszen úgy tűnik, hogy a Suzukival való együttműködésük a végéhez közeleg, és a következő Splash-Agila páros fejlesztése már egymástól függetlenül zajlik majd. Ettől függetlenül minden forrás úgy látja, hogy az emlegetett olcsó kisautó nem az Agila szerepét fogja majd átvenni, hanem attól függetlenül próbál majd helytállni a piacon.

Mindeközben az Adam megkapja a Szentgotthárdon gyártott turbós háromhengerest, és még idén jöhet a Corsa alapos frissítése, mely ugyan a meglévő platformra épül, de az Adam stílusát felhasználva kívül-belül megújul, sőt erősebb és hatékonyabb erőforrásokat is kap az őszi Párizsi Autószalonon bemutatkozó Opel. A németek tehát idén sem pihennek, mi pedig kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Forrás: Autó Pult



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés