Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elektromosan is szól a Kia Soul

Garázs

Elektromosan is szól a Kia Soul

Villanyautóval készül a Chicagói autószalonra a KIA.

Gyakorlatilag alig van már olyan autógyártó, amely legalább egy elektromos tanulmánymodellel ne állt volna elő. A Chicagói Autószalonra a Kia többek között villanyautóval is készült, méghozzá a Soul lemezei alá öntöttek némi elektromos lelket. A 2015-ös modellévű autó hamarosan a szalonokban is megjelenik.

A Kia 2014 harmadik negyedévében kezdi meg az elektromos Soul EV forgalmazását, első ízben csupán az Egyesült Államok releváns területein – California, New York, New Jersey, Maryland és Oregon kapja meg még idén az újdonságot.

0207_soul_ev_02

A koreaiak kifejezetten a környezettudatos vásárlóknak tervezték a Soul EV-t, amely a kéttónusú külső fényezéséről, illetve a töltéshez átalakított orr alapján messziről felismerhető. Az autó első részét meghatározza az immáron ledes nappali menetfénnyel is rendelkező, projektoros első fényszórópár, illetve a hűtőmaszk helyére került töltőfedél. A 16 hüvelykes könnyűfém felnikre ultra alacsony gördülési ellenállású abroncsokat húztak.

Az utastérben tetszetős kárpitok adják meg a hangulatot, a burkolatok egy részét pedig környezetbarát anyagból készítették a gyáriak. A felszereltség tolatókamerát, GPS navigációt és kifejezetten az elektromos autókhoz fejlesztett klímaberendezést is tartalmaz. A töltöttség és az autó energiamérlege a műszerfalba integrált, 3,5 colos OLED technikájú kijelzőn tekinthető meg.

0207_soul_ev_03

Az elektromos rendszer kiépítése azonban áldozatot is követelt: a csomagtér kapacitása lecsökkent, míg a hátsó lábtér majd’ 8 centiméterrel lett kisebb. Az autó mozgatásáról egyébként egy 110 lóerős és 284 Nm csúcsnyomatékú villanymotor gondoskodik, amely egy 27 kWh kapacitású akkumulátorból csipegethet. A használattól függően 130-160 km között alakuló hatótáv átlagos, mint ahogy a 12 szekundumos 0-100-as sprint és a 145 km/h-s csúcssebesség is.

Forrás: Autó Pult



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés