Connect with us

technokrata

Kiegyenesíti a hegyoldalt az új e-bicikli

FaradayPorteur-otr

Garázs

Kiegyenesíti a hegyoldalt az új e-bicikli

A tulajdonosánál akár háromszor erősebben is tekerhet a Faraday Bicycles újdonsága.

Kétségtelen, hogy az egyre magasabbra nyúló benzinárak és a nagy forgalom okán minden eddiginél többen döntenek úgy, hogy inkább biciklire váltanak. Igen ám, de az eddigi kényelmes életmódhoz szokott lábaknak nagy megterhelés lehet egy emelkedős táj, szerencsére most már ez sem jelent problémát. A Faraday Bicycles új biciklije ugyanis a beépített 350-wattos motor az emberi erő akár háromszorosával is képes segíteni a mozgásunkat, ezzel gyakorlatilag kisimul minden emelkedő. A fél évvel ezelőtt KickStarteren indult projekt részeként már több mint prototípust is értékesítettek, ám a végleges verzióra mostanáig várnunk kellett.

faraday_bikes

A Faraday-nek szerencsére így sincs oka a panaszra, a piacra kerülő kiadásból ugyanis már így is több mint 200 darabot előrendeltek, ami egész szép eredmény a 3500 dolláros árhoz képest. Akárcsak a legtöbb újdonság esetén, úgy ennél az e-biciklinél sem tudható, hogy kis hazánkba mikor jut el. Csak remélni tudjuk, hogy egy esetleges, már megfizethetőbb árú kiadás végül hozzánk is befut majd.



Szólj hozzá!

További Garázs

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

SmartPhone

Tipp