Connect with us

technokrata

Androidot visz az autókba a Google

Garázs

Androidot visz az autókba a Google

Több gyártóval is összefogott a Google, hogy az Android az autókban is elterjedhessen.

Azután, hogy gyakorlatilag letarolta és alaposan megformálta az okostelefont az Android, a Google egy új célt talált magának: az autóipart. A kaliforniai óriás most összefogott az  Audival, a General Motors-szal,a Hyundai-al, a Honda-val és NVIDIA-val, közösen pedig létrehozták az Open Automotive Alliance-t azaz a Nyílt Autóipari Szövetséget. Az első, Google rendszert futtató gépjárművek valamikor az év végén kerülnek piacra, ennél konkrétabb információt azonban nem árultak el.

open-auto-alliance-2013-01-06-01

A szövetség célja, hogy egy mindenki számára biztonságosan és könnyen kezelhető autós felületet hozzanak létre. Az Apple és a Nokia régóta foglalkozik már ezzel, a Google úgy látszik csak most találta érdekesnek ezt a területet. Érdekesség, hogy a szövetségben lévő Honda és GM az Apple által fejlesztett, a gépjárművek Siri kompatibilissá tételéért létrehozott csapatban is ott van, azaz igyekeznek minden lehetséges lehetőséget megragadni egy széleskörűen, minden mai okostelefonnal használható gépjármű megalkotására.



Szólj hozzá!

További Garázs

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin