Connect with us

Hirdetés

technokrata

Történelmet ír a BMW i8

Garázs

Történelmet ír a BMW i8

A BMW úgy döntött, hogy egy egészen modern technológiával szereli fel az autóját, mely időközben a tetejétől is meg fog válni.

A tisztajovo.hu korábban már több alkalommal is beszámolhatott az elektromos BMW i3 típus sikeres piaci szerepléséről, de most újra a vad i8 került középpontba. A hibrid sportautóból Spyder verzió is fog készülni, mely nem mást jelent, minthogy a BMW szuper-autója „elhagyja” a tetejét.

Az i8 Concept Spyder a 2012-es Pekingi Autószalonon mutatkozott be a nagyközönség előtt, mely hamarosan sorozatgyártású modellként lesz megvásárolható. A nyitott tetős hibrid ezzel nem fog történelmet írni, de azzal már biztosan, hogy az extrák között a lézeres fényszóró is elérhető lesz az ügyfelek számára.

BMW-i8_Spyder_Concept_2012_800x600_wallpaper_01

Az autózás történetében ez lesz az első ilyen négykerekű, mely megkapja ezt a technológiát. Az 1,5 literes duplaturbós háromhengeres benzinmotor 231 lóerőt és 320 Nm-es nyomatékot kínál, míg az elektromotor további 131 lóerőt és 250 Nm-es maximális forgatónyomatékot tesz elérhetővé. Az összteljesítmény 362 lóerő és 570 Nm-es nyomaték.

A tervek szerint 2015-ben érkező szériagyártású i8 Spyder lézeres fényszórói egy egészen precíz fókuszálást tesznek lehetővé, ami a hagyományos fényszórókkal szemben kétszeres látótávolságot jelent. Ezeknek a lámpáknak a fényük ötször fényesebb is.

 Forrás: Tiszta Jövő



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés