Connect with us

Hirdetés

technokrata

Minden kiderült a McLaren új szuperautójáról

Garázs

Minden kiderült a McLaren új szuperautójáról

Megjelentek az első hivatalos képek a McLaren P1-ről. 916 lóerős a sportkocsi.

Nincs több titok a McLaren új szuperautójával, a P1-gyel kapcsolatban. Tudjuk a fő műszaki paramétereket, megvannak a hivatalos fotók is, úgyhogy a wokingiak akár be is fejezhetik a titkolózást. A tanulmányhoz képest nem sokat változott az autó, csupán az elején és hátulján alakítottak egy keveset, de az alapforma maradt, amilyen volt.

A McLaren már korábban elárulta, hogy a P1 hibrid hajtáslánca összesen 916 lóerős. A középre épített, 3,8 literes, duplaturbós V8-as 737 lóerős (7500-as fordulatszámnál), 720 Nm-es csúcsnyomatékát 4000-es fordulatszámnál adja le. Az autó elektromotorja további 179 lóerővel és azonnal rendelkezésre álló 260 Nm-es nyomatékkal segít be a hajtásba. Az erőt hétfokozatú duplakuplungos váltó küldi a hátsó kerekekre.

A P1 10 kilométert képes megtenni tisztán elektromos hajtással, végsebessége 350 km/óra felett van. Gyorsulásáról még nincs infó, de azért valószínű, hogy a százas tempót kevesebb mint három másodperc alatt éri el.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés