Connect with us

technokrata

Bíróságon próbál szabadulni a VW-től a Suzuki

20111124093946.jpg

Garázs

Bíróságon próbál szabadulni a VW-től a Suzuki

A Suzuki döntőbírósághoz fordult a német Volkswagennel zajló vitában.

A megkeresett fórum a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara londoni székhelyű Nemzetközi Döntőbírósága. A Volkswagen szóvivője azt mondta, “nem értik” a Suzuki keresetének logikáját, és “határozottan elutasítanak minden állítást.” A vita mostani, utolsó fejezete az, hogy a Volkswagen meg akarja tartani részesedését a Suzukiban, annak ellenére, hogy a japán partner a múlt hét végén ismételten közölte, véget akar vetni a társulásnak, és vissza akarja szerezni a részvényeit.

“Minden ugyanúgy marad, ragaszkodunk a részvényeinkhez” – erősítette meg a Volkswagen szóvivője a csoport álláspontját már múlt pénteken, és ezt most csütörtökön is megismételte. A Suzuki két hete írásban értesítette a Volkswagent, hogy szerinte a német cég megszegte kettejük 2009-ben kötött együttműködési szerződését azzal, hogy nem  adta át az ígért technológiákat. A Suzuki “néhány héten” belül választ várt a Volkswagentől, megjegyezve, hogy az együttműködés felbontására szeptemberben tett kezdeményezése nyomán a német fél nem mutatott hajlandóságot a megegyezésre.

A Suzuki megismételte, hogy véget akar vetni a társulásnak, és vissza akarja kapni a részvényeit. Felszólította a Volkswagent, hogy bocsássa a részvényeket vagy közvetlenül a Suzuki vagy egy általa megnevezett harmadik fél rendelkezésére, és ha nem teszi, akkor a Suzuki jogi útra tereli az ügyet. A közlemény szerint a Suzuki jövő év novemberéig akarja visszavásárolni a részvényeit. A 2009-es részvénycserés együttműködési szerződés keretében a Volkswagen 19,9 százalékos Suzuki-részesedésre tett szert 1,7 milliárd euró értékben, a Suzuki pedig 1,5 százalékot kapott a Volkswagenből.

A Volkswagen vezérigazgatója, Martin Winterkorn két hete azt mondta, hogy ha a Suzuki meg akar válni a Volkswagen-részesedésétől, az a japánok dolga, de a Volkswagen meg akarja tartani a Suzuki-részesedését “Egyike vagyunk a Suzuki legnagyobb részvényeseinek. Miért kellene ezen változtatnunk?” – mondta Winterkorn. Úgy vélte, az együttműködési megállapodás kereteit a japán vállalat sértette meg.

Szeptemberben a Volkswagen hivatalos közleményben szerződésszegéssel vádolta a Suzukit, és figyelmeztetést intézett hozzá. A panasz közvetlenül az Esztergomban gyártott SX4-es típust érinti. A Volkswagen hivatalos közleménye szerint a Suzuki megsértette az 2009-es partnerségi megállapodást azzal, hogy dízelmotorokat vásárol egy harmadik gyártótól, vagyis nem a Volkswagentől.



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek