Connect with us

Hirdetés

technokrata

Itt az új 3-as BMW

Garázs

Itt az új 3-as BMW

Majdnem ugyanolyan, mint az 5-ös, csak kicsit sportosabb. Ez az új 3-as BMW.

Leleplezték a BMW 3-as sorozat F30 kódjelű hatodik generációját. Sokan Európa idei legfontosabbjaként emlegették a premiert, ez talán egy kicsit túlzás, de kétségtelen, hogy nagyon fontos modellről van szó. Formailag akár ráncfelvarrásról is beszélhetnénk, sem elölről, sem hátulról nem forradalmiak a változások, a végeredmény az 5-ösre emlékeztet.

Arra azért vigyáztak a dizájnerek, hogy ne legyen ugyanolyan a két autó, a 3-as a hűtőráccsal “összekötött” fényszóróinak köszönhetően sportosabb benyomást kelt. A 3-as nagyautósnak is tűnik, nem véletlenül: a teljes hossz 9,3, a tengelytáv 5 centivel gyarapodott, így remélhetőleg sikerült megnövelni a sokat kritizált hátsó lábteret.

A nagyobb karosszéria nem nehezebb elődjénél, sőt állítólag 40 kilóval még könnyebb is, változatlan, 50:50 arányú súlyeloszlás mellett. A forgalmazás jövő év elején indul, kizárólag turbómotorokkal: az első alapmodell a 328i lesz kétliteres, 245 lóerős (350 Nm) blokkal, felette a 335i kapott helyett háromliteres lökettérfogattal és 306 lóerős (400 Nm) teljesítménnyel.

Alapdízel a 320d Efficient Dynamics lesz kétliteres motorral és 163 lóerős (380 Nm) teljesítménnyel, takarékos csomag nélkül 184 lóerőt tud a blokk. Idővel a motorvariációk száma összesen 11-re nő, a hibrid jövő ősszel érkezik. Alapáron hatfokozatú manuális váltót és start-stop rendszert adnak, a nyolcfokozatú automata felárért rendelhető. Szintén alapáras a menetstabilizáló és a motor különböző üzemmódjai (comfort, sport, eco, pro) közötti váltogatást lehetővé tévő kapcsoló. Gyakorlatilag az 5-ös minden technikai ínyencsége elérhető a 3-asban is.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés